Grastyán Endre (1924-1988)

Érettségi után teológiai akadémiát végzett, majd beiratkozott az Erzsébet tudományegyetem orvosi karára, ahol diplomáját 1951-ben szerezte meg A Lissák vezette élettani intézetbe került.
1977. június 27-én nevezték ki egyetemi tanárnak. 1978-ban - Lissák professzor utódaként - az élettani intézet tanszékvezetője. 1982-ben az MTA levelező tagjának választják. Tudományos eredményeit mintegy másfél száz tudományos közlemény őrzi, közülük is kiemelkedik az EEG Journalban 1959-ben megjelent közleménye, amely a citációk szempontjából klasszikusnak minősül. Az Encyclopedia Britannica 1974-es kiadásában az Emotion fejezet szerzője. 1983-ban jelent meg az Akadémiai Kiadó gondozásában A játék neurobiológiája c. műve. Több hazai és nemzetközi társaság tagja.
A neurofiziológia több területén is maradandót alkotott. Jelentősek a feltételes reflex megerősítési mechanizmusait elemző közleményei.