Dékáni Hivatal

Hírek

XXIII. Fülsebészeti kurzus

2019. január 29, kedd

Január 16-a és 18-a között immár 23. alkalommal rendezte meg a Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinika komoly hagyományokkal bíró fülsebészeti kurzusát a MediSkillsLab-ben.

A hazai fülsebészeti képzés egyik zászlóshajójának számító kurzust 1993 óta szervezik, hatalmas érdeklődés mellett. Idén a tíz mikroszkópos fülsebészeti gyakorló helyen húsz fiatal dolgozhatott, és az öt endoszkópos műszerparkkal felszerelt asztalon tíz kolléga sajátíthatta el az endoszkópos fülsebészet alapjait.

Mind a harminc résztvevőnek 3-3 kadáver sziklacsont és 18 óra disszekciós idő állt rendelkezésére a három nap során, ami különlegességnek számít, hisz Nyugat-Európában szinte lehetetlen humán sziklacsontokon gyakorolni. A kadáver disszekciót végzőkön kívül számos résztvevő a kurzus előadásait jött meghallgatni.

A kurzus tematikáját dr. Gerlinger Imre professzor „Randevú a sziklacsonttal” című kadáver disszekciós DVD-je, és „Fülészeti mozaikok” című fülsebészeti atlasza szolgáltatta.

A tematikus előadások keretében a résztvevők meghallgathatták a pécsi klinika fülsebészeti elveit, és gyakorolhatták is azokat. Az előadásokat dr. Gerlinger Imre, dr. Szanyi István, dr. Bakó Péter, dr. Pytel József, dr. Lujber László és dr. Révész Péter tartották. 

A kurzus bankettjén a dr. Révész Péter vezette zenekar szolgáltatta a kísérő zenét. A kitűnő hangulatú rendezvénynek kiváló visszhangja volt.

A rendezők köszönettel tartoznak annak a 14 cégnek, akik a műszerparkot szállították, kiemelten a Storz-nak (kéziműszerek), a Medtronicnak (fúrók), és az Atmosnak (sebészeti mikroszkópok). 

A kurzus sikerén felbuzdulva a klinika jövőre nemzetközi rendezvényt tervez.