Dékáni Hivatal

Hírek

Gyászhír - elhunyt dr. Halász Béla

2019. március 19, kedd

Március 7-én elhunyt dr. Halász Béla, a magyar tudományos élet egyik ikonikus alakja, a modern neuroendokrinológiai kutatások megalapozója, világhírű agykutató.

Halász Béla 1927-ben született Kalaznó községben egy kántortanító gyermekeként. A ház körüli állatok iránti érdeklődése alapján állatorvos szeretett volna lenni, de a családban bekövetkezett haláleset miatt az orvosi pálya mellett kötött ki. Orvosi tanulmányait 1948-ban Pécsett kezdte, ahol már elsőéves korában Szentágothai János mellett kötelezte el magát, és az ismeretlen megismerése, vagyis a kutatómunka felé orientálódott. Amikor 1954-ben megkapta a diplomáját, válaszút elé került: az elméleti orvostudományt, vagy a klinikumot válassza. Mentora hatására az előbbi mellett döntött, és az Anatómiai Intézetben kezdte meg oktató- és kutatómunkáját. A kutatás sikeressége kétségtelenül a Szentágothai-iskola öröksége volt. Valamennyi Szentágothai-tanítvány szédületes karriert futott be.

Az idegrendszer kutatásának egy igen izgalmas, és korábban kevéssé ismert területe felé fordult: a belső elválasztású mirigyek működését, és azok idegrendszerrel való kapcsolatát kezdte el tanulmányozni. Elsősorban a hipofízis és az agyalapi mirigy kapcsolatára koncentrált, és nem meglepő, hogy néhány évvel kutatói pályafutása megkezdése után, az 1960-as években megalkotta a Halász-féle kést, amivel az endokrin rendszer idegi kapcsolatainak tanulmányozásához hozott létre egy tökéletes módszert. 1965-ben már ezen korszakos tudományos sikere révén folytathatta munkáját Ford-ösztöndíjasként. Hazatérése után még évekig dolgozott a Pécsi Orvostudományi Egyetemen, majd 1971-ben elfogadta Szentágothai János felkérését, és sikeresen megpályázta a Semmelweis Orvostudományi Egyetem II. számú Anatómiai Intézetének igazgatói tisztjét. Egyetemi tanári kinevezését már itt kapta meg.

Karrierje gyorsan ívelt felfelé, 1979-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező, hat évvel később rendes tagja lett. 1985-ben átvehette az Orvosi Tudományok Osztálya elnöki tisztségét. Két cikluson keresztül (1990-1996) az MTA alelnöke. Emellett több éven át az Akadémiai Kutatóhelyek Hálózati Tanácsa, az Arany János Közalapítvány, és a Bolyai János Alapítvány kuratóriumának elnöke volt. 1988-ban az Amerikai Művészeti és Tudományos Akadémia, illetve a londoni Európai Akadémia (Academia Europaea), 1997-ben a Belga Királyi Orvosi Akadémia is felvette tagjai sorába.

Számos jelentős tisztséget töltött be tudományos egyesületeknél: 1975-1980 között a Nemzetközi Endokrinológiai Társaság alelnöke, 1987-1993 között az Európai Endokrin Társaságok Szövetsége végrehajtó bizottságának alelnöke, 1982-1990 között a Magyar Endokrinológiai és Anyagcsere Társaság elnöke volt. 1992-2000 között a Kossuth-díj és a Széchenyi-díj Bizottságának tagjaként is tevékenykedett.

Fontosabb kitüntetései: Akadémiai Díj (1963), Ulf von Euler-díj (1976), Munka Érdemrend arany fokozata (1981), Semmelweis-emlékérem (1985), Széchenyi-díj (1990, A belső elválasztású mirigyműködés szabályozásának kutatása terén elért nemzetközileg kiemelkedő eredményeiért és több évtizedes igen értékes oktató-nevelő munkájáért), Akadémiai aranyérem (1994), Szabó György-díj (1998, Hemingway Alapítvány), Pázmány Péter felsőoktatási díj (2000), a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (2003), Akadémiai Aranyérem (2004), Ipolyi Arnold tudományfejlesztési díj (2004, OTKA), Genersich Antal-díj (2007), Szent-Györgyi Albert-díj (2008), a Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal (2017), Bolyai Nagydíj (2017).

Oktatóként és kutatóként a neuroendokrinológia és az anatómia tudományágában alkotott maradandót.

1995-ben egy tanulmányi értekezleten elmondta, hogy egy törvénymódosítás miatt a hivatalban lévő tanszékvezetők csak 65 éves korukig tölthetik be vezető pozíciójukat, tehát le kell mondania intézetigazgatói posztjáról. Ezután kutatóként továbbra is aktív maradt, de oktatói tevékenységét már csak néhány idegen nyelvű előadásra korlátozta, és a vizsgáztatásban sem vett részt többé. Nyolcvanas éveiben először az angol, majd a német előadásoknak is búcsút mondott.

Szerénysége ellenére Halász Béla a Semmelweis Egyetem egyik leghatásosabb egyénisége volt. Teljes életet élt, kutatóként, oktatóként és vezetőként is a legsikeresebbek közé tartozott.

Emlékét tisztelettel megőrizzük!