Dékáni Hivatal

Hírek

Az országos sajtónak is bemutatták az „50 étel a nagyvilágból” című kötetet

2019. május 2, csütörtök

A nemzetközi receptkönyv hivatalos bemutatója a Nemzetközi Esten már megtörtént, ezúttal a sajtó munkatársai vehették kézbe az egyedülálló kiadványt. Egyedülálló, hiszen a PTE hallgatói révén Algériától Vietnámig utazhatunk a gasztronómia világában, ha fellapozzuk az új könyvet, ami májustól már országos terjesztésben, a Líra hálózatában is elérhető. Nem véletlen hát, hogy a fővárosból is számos újságíró érkezett a rendhagyó pécsi bemutatóra, amin a receptgyűjtemény ételeiből ízelítőt főzött Lokodi Ákos séf és a Reggeli csapata, az ételekhez pedig a PTE Szőlészeti és Borászati Kutatóintézetének borait kínálták.

Ahogyan az már a korábbi cikkekből ismert, a Pécsi Tudományegyetemen tanuló közel 4500 külföldi diák körében tavaly felhívást tettek közzé, amiben arra kérték őket, hogy osszák meg a családjukból, hazájukból származó legautentikusabb receptet. A projekt eredménye 46 országból 50 recept lett, amik az „50 delicacies on Earth”, avagy „50 étel a nagyvilágból” című, 236 oldalas, kétnyelvű szakácskönyv alapját adják.

Minden ételt közösen főztek meg a diákok Lokodi Ákos séffel, a főzést pedig Kalmár Lajos fotózta végig. Berta Anikó ötletgazda fogta össze a csapatot, a főzésen kialakult jó hangulat a könyvből is visszaköszön.

Az ételekhez a PTE Szőlészeti és Borászati Kutatóintézetének a borait, illetve a Pannon Borrégió legtipikusabb borait ajánlják, így találkozik a nemzetközi gasztronómia a magyar borok világával. A PTE Kapcsolati és Nemzetköziesítési Igazgatóságának gondozásában megjelent kötet májustól érhető el országosan a Líra kínálatában, valamint a Pécsi Tudományegyetemen.

Galéria:

Bemutatták a PTE egyedi kiadványát

FotóK:

Csortos Szabolcs, UnivPécs

Forrás:

univpecs.com