Dékáni Hivatal

Hírek

„Számunkra is fontos és értékes az az üzenet, amit az órával átadunk”

2019. július 8, hétfő

Dr. Nyitrai Miklós, karunk dékánja több nyilatkozatában is hangsúlyozta, hogy fontosnak tartja egy ösztönzőrendszer kidolgozását a fiatal kutatók, PhD-hallgatók itt tartására, valamint az itt dolgozók megbecsülésének a kifejezésére. Ennek elemeként a június 29-én rendezett ünnepélyes doktorrá avatáson a „summa cum laude“ minősítéssel végzett hallgatók már át is vehették az orvoskar címerével díszített, 14 karátos arany Erzsébet-gyűrűt, amit kiemelkedő tanulmányi eredményük elismeréséül kaptak. A korábbiakban megajándékozták a klinikaigazgatókat és az egyetemi tanárokat is, a férfiakat három különböző színű nyakkendővel, a hölgyeket pedig ugyancsak három színben gyártott pamutsállal. Az ösztönzőrendszer legfrissebb elemeként a napokban elkészült az a patinás férfi karóra is, amit az újonnan kinevezett docenseknek és egyetemi tanároknak terveztetett a dékáni vezetés. A szépséges dobozokba zárt míves ajándékot a gyártó, az Evolvens Budapest alapítója, tulajdonosa és tervezője, Mezei István személyesen hozta el Pécsre, a Dékáni Hivatalba.

 

Schweier Rita írása

 

- Elég sok dobozt látok az asztalon, összesen hány darab karórával érkezett?

- Fontosnak tartottam, hogy személyesen jöjjek el a tíz darab, speciálisan a pécsi orvoskarnak tervezett és gyártott órával. Ez az első, ún. nullszéria belőle, de készült már egy prototípus, amit dékán úr megkapott. Ez a tíz óra annak nyomán, és azzal a technológiával készült, ami a sorozatgyártáshoz szükséges.

- Sok egyeztetésre volt szükség, amíg megszületett a végleges megoldás?

- Szerencsére nem, dékán úrral kifejezetten gördülékeny volt az együttműködés, ami nagyban segítette a munkánkat. Egyetlen olyan kérdés sem volt, amellyel nem értettem egyet, köszönhetően annak, hogy Miklósnak van szépérzéke, jól látja a színeket, a balanszot, én pedig megértettem, mit szeretne, milyen üzenetet tartalmazzon az „ékszer”, és ennek nyomán milyen hangulatot tükrözzön. Ez volt az első, egyetemmel kötött megállapodásunk, és örömömre remek tapasztalatokkal zárult. Üzletpolitikai szempontból is fontosnak találtuk a közös munkát, sőt, megtiszteltetésnek éreztük, hogy mi lettünk a kiválasztottak erre a feladatra. Számunkra is lényeges és értékes az az üzenet, amit az órával átadunk, ezért azonnal igent mondtam a megkeresésre. Az egyetem sok évtizedes múltja, a tudomány, az oktatás, a fejlesztés - ezek mind olyan értékek, amelyek előtt fejet kell hajtanunk. Bízom abban, hogy aki megkapja ezt az órát, az büszkén viseli majd, nemcsak az üzenetértéke miatt, hanem azért is, mert küllemében is tetszik majd neki, és jól viselhetőnek gondolja.

A sport még az a szakterület, amivel teljességgel azonosulni tudok. Jelenleg van egy együttműködésünk egy nagy motorokat gyártó céggel is, ami óra formájában bennünk látja márkája képviseletét, és ebben is örömmel veszünk részt. Természetesen fontos szempont számunkra az is, hogy látunk-e a kapcsolatban üzleti potenciált, amibe érdemes invesztálni, hisz egy-egy óra fejlesztése költséges procedúra. Tudnunk kell, hogy a megrendelőnek milyen kommunikációs lehetőségei, és mekkora követő tábora van. Az egyetem ebből a szempontból természetesen egészen más.

- Kezemben az óra, és ami azonnal magával ragad, az a mélysége, „sokszínű kéksége”. Patinát, eleganciát sugároz már maga a színválasztás is.

- A számlap négy fajta, egymástól független technológiai lépés eredménye. Az egyértelmű volt, hogy kék színű lesz, én azonban azt szerettem volna, ha életre is kel ez a kékség. A számlap egyébként egy 0,2 milliméteres, rozsdamentes, krómnikkel acéllemez, ezt körkörösen szálcsiszoltuk, majd erre került a kék, átmenetes bevonat, ami elősegíti a világosabb és a sötétebb kékes árnyalat játékát. Három ún. effekt van benne, ezek kombinációja adja ezt a különös fényhatást, finom vibrálást, továbbá azok az apró markerek, amiket ugyancsak a számlapba építettünk, megteremtve ezzel a mélységét. A tok mattabb felületet kapott, egy ún. gyöngyszórásos felületkezelést, hogy homogén, egységes fényt lehessen ezáltal kölcsönözni neki. Az öltönyös óráknál a felületek általában nagyon fényesre polírozottak, a piacon csak ilyet látni, ám azt gondolom, hogy ez az óra más, és épp a szokatlansága az erénye. Az ÁOK címere mellett megjelenik a számlapon a „Quinqueecclesiensis” felirat is, ami ugyancsak komollyá teszi a megjelenést. Ragaszkodni szoktunk ahhoz, hogy a Budapest felirat is rajta legyen az óráinkon, mert fontosnak tartjuk hangsúlyozni a magyar származást és a székhelyet, ám ezúttal ezt elhagytuk, és csak a márkanév maradt.

A portfóliónkban a férfi modellek kizárólag automata szerkezettel szereltek, ami azt jelenti, hogy nincs bennük semmilyen elektronika, teljesen mechanikusak, utalva ezáltal is a minőségre és az értékállóságra. Ez egy japán eredetű, 24 köves, önfelhúzó szerkezet, amiben nem kell elemet cserélni. A rugó az ember mozgási energiájából szerzi az energiáját, tehát mindössze hordani kell. Járástartaléka 42 óra, de kézzel is felhúzható. Elméletileg sosem romlik el, hacsak nem éri valamilyen baleset. Rotorját is az egyetem arculatának, hangulatának megfelelően díszítettük.

- Egyelőre a férfi karórák készültek el, a nőiek mikorra várhatóak?

- A női karóra fejlesztése a cég egyéb portfóliójában is nagyon nehéz feladat, és kevésbé otthonos terület, mint a férfi karóráké. Azért is van ez így, mert mást jelent egy férfinak, és mást egy nőnek az óra. A férfiak számára döntően inkább időmérő, funkcionális jelentősége van, míg egy nőnél valódi ékszer, amit nem akármilyen ruhával és kiegészítőkkel vehet fel, ezért általában többfélét beszerez. Érdekességképp elmondom, hogy van olyan női karóránk is, amelybe egy magyar festőnő alkotásait építettük bele. Valódi kihívást jelent tehát ennek a vonalnak a megtervezése, de a kar vezetésének a kérése nyomán szeptemberre ezzel is elkészülünk.

- Az azért könnyebbséget jelenthet, hogy a jelen tervezés alapján a női ikertestvére lesz a férfi karórának, jelezve összetartozásukat és azonos gyártójukat.

- Igen, azt mindenképp szeretnénk érzékeltetni, hogy „egy fedél alól” valók, és az üzenetük is azonos. A férfi karórának vannak olyan stíluselemei, amelyek tovább menthetőek a női modellbe is, szimbolizálva összetartozásukat. Ami biztos, hogy a női légiesebb, könnyedebb, világosabb lesz, így a számlap például várhatóan fehér, és nem kék színű.

- Beszéljünk egy kicsit az Evolvens márkáról.

- Az Evolvens egy ún. microbrand márka, teljes egészében Budapesten tervezett és épített, automata szerkezettel szerelt óracsalád. Számunkra az óra nem csupán időmérő eszköz, hanem egy névjegykártya is magunkról, kik vagyunk, honnan jövünk, milyen értékeket képviselünk. Csapatunk az alkotói szabadságot és a lehetőséget látja az órakészítésben. Célunk az, hogy folyamatosan fejlődjünk, és a világpiacon is egy nemzetközileg elismert márkává váljon az Evolvens.