Cholnoky László Gyógyszerész és Biotechnológus Szakkollégium

Bemutatkozás

Elnöki köszöntő

Kedves Szakkollégista, Kedves Érdeklődő!

A Cholnoky László Gyógyszerész és Biotechnológus Szakkollégium második elnökeként sok szeretettel üdvözlöm honlapunkon!

2015. novemberi elnökké választásom alkalmával elkészítettem az alábbi programtervet, melyet – vezetőtársaim segítségével és közreműködésével – meg kívánok valósítani annak érdekében, hogy szakkollégiumunk kiemelkedő legyen a pécsi szakkollégiumok között.

Célkitűzés

A gyógyszerész és biotechnológus hallgatók elméleti és skill-jellegű tudása folyamatosan közeledik egymáshoz és körvonalazódik egy nagyon potens, jövőálló határterületi tudás: a gyógyszerészi biotechnológia. Erre a tudásra nagy szüksége van mind az alapkutatásnak, mind az alkalmazott kutatásnak / iparnak és legfőbb forrása a modern gyógyszereknek. Bízom abban, hogy ez a határterületi, skill-jellegű tudás megszerezhető mindkét bemeneti irányból (gyógyszerész, illetve biotechnológus képzések). Megítélésem szerint a Cholnoky László Szakkollégium fő feladata a tehetségük, szorgalmuk és személyes készségeik alapján arra érdemes gyógyszerész és biotechnológus hallgatók felvétele a Szakkollégiumba, majd tagjainak támogatása abban, hogy az elsajátított gyógyszerészi biotechnológia tudás segítségével tudományágunk formálóivá válhassanak, nemzetközi szinten is.

Múlt és jelen

A Cholnoky László Szakkollégium eddigi működésében is tetten érhető volt közreműködésem. Remélem, hogy az általam szerkesztett Szakkollégiumi logo jól jelképezi a gyógyszerészet és biotechnológia összefonódását, melyek a modern gyógyítás alapját képezik. A Szakkollégium alakulásakor általam összeállított nyertes 'PTE1%' pályázat hozzájárult a Szakkollégiumi Nyitónap költségei egy részének rendezéséhez. Kutatási titkári feladatomnak megfelelően szakmai moderátorként remélem többeknek segítettem gördülékennyé tenni előadásaikat a Cholnoky- Szentágothai Nemzetközi Konferencián, a Cholnoky László Szakkollégium Nemzetközi Nyitónapján vagy az I. Cholnoky László Szakkollégiumi Szimpóziumon.

A biotechnológus oktatásban a kezdetek óta jelen vagyok, számos TDK előadás és diplomamunka készítésében segítettem hallgatóinkat, valamint PhD hallgatóink végzésében is aktívan részt veszek témavezetőként. A gyógyszerészekkel ugyan frissebb a kapcsolatom, de nagy örömömre közöttük is van már TDK hallgatóm illetve folytatok közös kutatási tevékenységet a kar munkatársaival.

Az elmúlt évben sikerült szoros munkaviszonyt kialakítanom a francia IMT csoport (Groupe-IMT) munkatársaival. Az IMT csoport Európában egyedülálló a gyógyszer-, biotechnológiai és kozmetikai ipar számára emelt szintű szakemberek képzésében, mely 'GMP-like' gyógyszertechnológiai és biotechnológiai skill-laboratóriumokban zajlik. Aláírásra került egy keretszerződés a PTE és az IMT-csoport között, mely lehetővé teszi a hallgatói mobilitást.

Jövő

Néhány hete az SzKK-ban előadást tartott Palkovics László államtitikár úr és beszélt a Nemzeti Kutatás-Fejlesztési Programról, melyben kitért a Szakkollégiumok kiemelt szerepére a tradicionális jellegű (pl. BSc-MSc-PhD) oktatási sémák kiegészítésében. Ennek része 2-3 milliárd forint értékű alap elkülönítése, mely 2016-tól lehetőséget biztosít pályázatok révén Szakkollégiumok szerepének erősítésére. A Cholnoky László Szakkollégium színeiben pályázat beadását tervezem.

Több éve sikeresen fut az Interreg / IPA horvát-magyar pályázati program, melyben 2016-tól keretet biztosítanak 500,000.- Euro összegű oktatás-fejlesztési pályázatok beadására. A pályázat kiértékelése során előnyt jelent a meglevő komplementer oktatási sémák (BSc-MSc-PhD) összehangolt működése Eszék és Pécs közreműködésével, kiegészítve Szakkollégiumi aktivitással. A Cholnoky László Szakkollégium színeiben pályázat beadását tervezem.

Az IMT-csoport és a PTE közötti hallgatói mobilitás jegyében lehetőség nyílik 2016-tól két évi hallgató részére gyógyszertechnológiai és/vagy biotechnológiai skill-laborban történő továbbképzésre az IMT-csoport székhelyein, a PTE támogatásában. A résztvevők a képzésről tanúsítványt kapnak. Tervem, hogy a Cholnoky László Szakkollégium a képzési lehetőségre minden évben küldhessen hallgatókat, ösztöndíj jelleggel.

Arra szeretnék bíztatni tehát minden kedves gyógyszerész és biotechnológus érdeklődőt, hogy csatlakozzanak hozzánk, hiszen érdemes!

Jelentkezés motivációs levéllel a cholnoky@pte.hu címen.

Dr. Kvell Krisztián
Elnök
Cholnoky László Gyógyszerész és Biotechnológus Szakkollégium

Galéria

2018. május 10.

Cholnoky Szimpózium

Összes galéria