Hírek

Egyéb hírek - 2018. április 11, szerda

Tavaszi koncert - április 18.

A kar hagyományos adventi hangversenyeinek társrendezvényeként idén 8. alkalommal lesz tavaszi hangverseny karunkon április 18-án, mely idén először este 7 órakor kerül megrendezésre a Szigeti úti aulában.

Az idei évben is a korábbiakhoz hasonlóan a magyar és külföldi hallgatók mellett a kar oktatói, dolgozói is fellépnek. A műsorban egyéni fellépők szerepelnek többek között magyar népdalválogatással, zongoradarabokkal és tánccal. Klarinét és hegedű is meg fog szólalni zongorakísérettel. A norvég hallgatók által alapított és nagy szeretettel fenntartott Tinnitus kórus is színpadra lép, valamint hallhatjuk több iráni hallgató műsorát is, akik hagyományosan iráni énekesek darabjaival készülnek.

A hangverseny során a POTE Fotóklub idei kiállításának ünnepélyes megnyitójával egybekötve kerülnek kihirdetésre a VI. Egészségügyi Fotópályázat eredményei.

Az ingyenes koncerteket a Dékáni Hivatal, valamint a HÖK és az EGSC támogatják.

Műsor – Program

1. Matyikó Boglárka (2.sz. Belgyógyászati Klinika/Department of Internal Medicine 2) - klarinét/clarinet

dr. Fülöp Balázs Dániel (Anatómiai Intézet/Department of Anatomy) - zongora/piano

  • Claude Debussy: Petite Piece

 

2. Milad Hasseinzadeh (1. évf., FOSZ/2nd semester, Dentistry) - ének/singer

Radmehr Ansariyan (Orvosi Előkészítő/Premedical School) - gitár/guitar, ének/singer

Mohammad Ashgarf (1. évf. FOSZ/2nd semester Dentistry) - ének/singer

  • Hesam Bahmani: Tehran
  • Metallica: Nothing Else Matter

 

3. dr. Fülöp Balázs Dániel (Anatómiai Intézet/Department of Anatomy) - zongora/piano

  • Kurt Weill: Mack the Knife
  • Irving Berlin: Alexander's Ragtime Band

 

4. Madina Khamitova (1. évf, TTK/2nd Semester Faculty of Sciences) - dombyra

  • Kazahsztáni népi dalok/Kazakh Folk Songs

 

5. Salar Shanehchiyan (3. évf., GYTK/6th semester, Pharmacy) - ének/singer

Radmehr Ansariyan (Orvosi Előkészítő/Premedical School) - gitár/guitar

  • Ebi: Gonjéshkaye khooneh
  • Ebi: Ki ashkato pak mikone

 

6. Lai Yanjun (1. évf., ETK/2nd semester, Faculty of Health Sciences) - tánc/dance

  • Jiuer

 

7. Reyhan Dehdari (1. évf., ÁOSZ/2nd semester, General Medicine) - zongora/piano

  • Gole Gordon

 

8. Juhász Sára (2. évf., ÁOSZ/4th semester, General Medicine) - ének/singer

  • Tavaszi szél utat száraszt...
  • Beteg a szeretőm...
  • Ha meguntad, rózsám...
  • Ha még egyszer leány lennék

 

9. Al Moghtarben - tánc/dance (Vezető/Group director: Oden Mustafa)

Samar Sumrain, Areej Jaber, Sawsan Abu Alfool, Sally Abu Alfool, Hisham Alasmar, Rami Ahmad, Omar Khoury, Fares Fasheh

  • Dabkeh

 

V. Egészségügyi Fotópályázat Díjátadó - 5th Healthcare Photo Competition Award Ceremony

POTE Fotóklub Kiállítás Megnyitó - Opening ceremony for UPMS Photoclub Exhibition

Szünet – Intermission

 

10. Tinnitus – kórus/choir (Karmester/Conductor: Ida Marie Heggem, Joachim Riiber Denstad)

  • Telespringar: Traditional Norwegian Folk Song in Asymmetrical Meter
  • Photograph by Ed Sheeran, arr. Ida Marie Heggem
  • Cheerleader by Omi, arr. Pentatonix

 

11. Madina Khamitova (1. évf, TTK/2nd Semester Faculty of Sciences) - ének/singer, zongora/piano

  • Dalegyveleg 4 nyelven/Mashup of Songs in 4 languages

 

12. Matyikó Boglárka (2.sz. Belgy. Klin./Department of Internal Medicine 2) - klarinét/clarinet

Reyhan Dehdari (1. évf., ÁOSZ/2nd semester, Gen.Med.) - zongora/piano

  • J. S. Bach-J. Gounod: Ave Maria

 

13. Hanna Dániel (5. évf., ÁOSZ/10th semester, Gen. Medicine) - hegedű/violin

dr. Fülöp Balázs Dániel (Anatómiai Intézet/Department of Anatomy) - zongora/piano

  • George Perlman: Israeli Concertino 1. tétel/1st Position

 

14. Shayan Mahmoudi (2. évf., ÁOSZ/4th semester, General Medicine) - zongora/piano

  • Ghogaye setaregau

 

15. dr. Fülöp Balázs Dániel (Anatómiai Intézet/Department of Anatomy) - zongora/piano

  • Albert Ammons: Boogie-woogie Stomp

 

16. Salar Shanehchiyan (3. évf., GYTK/6th semester, Pharmacy) - ének/singer

Milad Hasseinzadeh (1. évf., FOSZ/2nd semester, Dentistry) - ének/singer

Radmehr Ansariyan (Orvosi Előkészítő/Premedical School) - gitár/guitar

Mohammad Ashgarf (1. évf. FOSZ/2nd semester Dentistry) - ének/singer, gitár/guitar

  • Icimdeki duman
  • Farhad Mehrad: Ye marde tanha

 

 

Kapcsolódó esemény

Hírarchívum