Nemzeti rákellenes nap - április 10.

2018. április 11.

A Magyar Rákellenes Liga kezdeményezésére 1993 óta április 10-e minden évben a nemzeti rákellenes nap, arra emlékezve, hogy Dollinger Gyula, az Országos Rákbizottság alapítója, a rákregiszter elindítója 1849. április 10-én született.

Minden rákbeteg megkaphatja az ideális, rá szabott terápiát - mondta az Országos Onkológiai Intézet főigazgató főorvosa a nemzeti rákellenes nap alkalmából tartott április 10-ei, budapesti sajtótájékoztatón.Kásler Miklós kiemelte, hogy az utóbbi 10-15 évben sokat javultak a hererák, az emlőrák és a limfómák gyógyulási arányai. Emlékeztetett: 1974-ig a magyarországi rákmegbetegedési mutatók és a halálozási adatok nem mutattak különbséget a nyugat-európaiakhoz képest. 1974 és 1992 között azonban Magyarországon "exponenciálisan emelkedett mindkét adat", miközben Nyugat-Európában a magasabb megbetegedési gyakoriság mellett sem emelkedett a halálozás.

A magyarországi rákhalálozás 1999-ben volt a legmagasabb, akkor körülbelül 34 ezren vesztették életüket valamilyen daganatos betegség következtében. Azóta az új betegek növekvő száma mellett stagnált a halálozás, majd az utóbbi 8-10 évben folyamatosan csökkent, ami az új terápiás irányelvek, lehetőségek megjelenésének és az eszközpark megújításának köszönhető - ismertette a főigazgató.

Kiemelte, hogy az utóbbi négy évben jelentős fejlesztés indult az onkológiai műszerek esetében, vidéken megduplázódott a CT- és MR-kapacitás, és megújult a sugárterápiás műszerpark is. Utóbbiról megemlítette, hogy az országban 40 nagyteljesítményű besugárzó készülék van, amikből 28 új.

Arra a kérdésre, hogy mikor kezdődik az országos vastagbélszűrési program, Kásler Miklós azt mondta, ismeretei szerint minden feltétel adott a program elindításához, annak szűrési módszereiről azonban "lassú és áldatlan szakmai vita" folyt az utóbbi években.

Orsós Zsuzsanna, a Pécsi Tudományegyetem Orvosi Népegészségtan Intézetének egyetemi adjunktusa a sajtótájékoztatón arról a kutatásáról beszélt, ami a magyarországi roma populáció genetikai érzékenységét vizsgálta a rákmegbetegedésekre. Mint mondta, a vizsgálatokból kiderült, hogy a roma emberek genetikailag nem érzékenyebbek a daganatos megbetegedésekre, a populáció gyakoribb megbetegedéseinek, korai halálozásának valószínűleg az életmód az oka.

Forrás

bama.hu

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!