A PTE jövőkonferenciája - június 7.

2018. május 29.

Robotok, nanorobotok, gaming piac, nyomtatott szobrok, online gyógyszerészek, rovardzsúz, Brain-Machine-Interface, streaming, űrvárosok, startup, insurtech - mindezen témákról szó esik majd a PTE jövőkonferenciáján, június 7-én.

A Pécsi Tudományegyetem 2017-ben, alapításának 650. évfordulóját ünnepelve visszatekintett a múltba, ám 2018-ban már a következő 50 évben várható fejlődést, lehetőségeket, életkörülményeket, és változásokat vetíti elő egy jövőkonferenciával, a különböző témák jeles szakértőinek előadásában.

Időpont és helyszín: június 7. csütörtök, Szentágothai János Kutatóközpont, Pécs, Ifjúság útja 20.

A rendezvény fő célcsoportja a középiskolás réteg, akik az elkövetkezendő évtizedekben a társadalom főszereplőiként alakítják majd a világot.

A jövőkonferenciáról június 7-én 8:45 perctől élő közvetítést adnak az egyetem honlapján - https://pte.hu/hirek/pte_2067_elotted_jovo - mindazoknak, akik a rendezvényen részt vevő meghívott diákok mellett szintén szeretnének belelátni, mit tartogathat számukra a jövő világa.

Az érdeklődők választ kaphatnak arra, hogy az emberi tevékenységeket milyen mértékben veszik át a robotok, hogyan lehet élsportoló valaki, aki a számítógép előtt ülve edz. Kell-e kalapács, ék, vagy véső ahhoz, hogy szobrászok lehessünk, el kell-e mennünk a gyógyszertárba, ha tablettákra lesz szükségünk? Kell-e WIFI, mobiltelefon, hogy a távoli barátunkkal csevegjünk, letelepedhetünk-e a Marson, ha már túlságosan sokan leszünk a Földön? Használunk-e majd kézzel fogható pénzt, lesznek-e bankok?

A fiatalok felnőtt életének alakításához elengedhetetlen, hogy felkészüljenek arra a gyors változásra, ami a tudományos, társadalmi, és természeti környezetben vár rájuk. Ehhez nyújt segítséget a sokszínű program.

Az érdeklődők a  PTE honlapján és Facebook oldalán már mostantól információkat olvashatnak a rendezvényről:

https://pte.hu/hirek/pte_2067_elotted_jovo

https://hu-hu.facebook.com/PTE1367/

Forrás

PTE

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!