Nő a transzlációs medicina ismertsége

2019. október 9.

2017-ben a Pécsi Tudományegyetem és konzorciumi partnerei, a Debreceni Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem a Széchenyi 2020 program keretében megjelent GINOP pályázaton (GINOP-2.3.2-15-2016-00048, „STAY ALIVE”) 1,494 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyertek, ami lehetővé teszi a transzlációs medicina térnyerését, azaz az alapkutatás és a klinikai kutatás összehangolását. Ez az jelenti, hogy a betegágy mellett felmerülő kérdésekre mihamarabb elméleti és kísérleti válaszokat kell találni, és mindezt a lehető leghamarabb visszajuttatni a betegellátásba.

„Stay alive”, azaz „Maradj életben!” - ez a rövid elnevezése a programnak, ami három egyetem részvételével és három betegségterület kutatásával valósul meg 2021-ig. A projekt hatására jelentősen nő a transzlációs medicina magyarországi ismertsége, mivel európai szinten is jelentős központ került kialakításra, aminek jellemzője a multidiszciplináris jelleg. A különböző tudományterületek összehangolva, operatív módon támogatják az egyes orvostudományi szakterületek elméleti és klinikai kutatásait. Ide tartozik az informatika, a statisztika, az adatmenedzsment, az általános menedzsment és az adminisztráció is. Ez nemzetközi szinten egyedülálló lehetőséget biztosít a kutatóknak, hogy felvegyék a versenyt kollégáikkal.

Az összehangolt munka az akut hasnyálmirigy-gyulladás, a szívinfarktus és az agyérkatasztrófa kutatására összpontosul a programban. Mindhárom betegségterületen megtörtént a betegregiszterek létrehozása és a betegek bevonása. Eddig összesen több mint 3000 beteg adatait sikerült összegyűjteni a fent említett megbetegedések kapcsán. A klinikai kutatások gondos megtervezése után elindult azok megvalósítása is.

Három vizsgálat indult a heveny hasnyálmirigy-gyulladás területéhez kapcsolódóan. A PREPAST elnevezésű vizsgálat az epés eredetű hasnyálmirigy-gyulladás kezelési lehetőségeit kutatja, az EMILY az epehólyag eltávolításának optimális idejét határolja be a hasnyálmirigy-gyulladás után, a LIFESPAN pedig az akut hasnyálmirigy-gyulladás rizikófaktorainak a felderítését célozza meg.

A projekt hosszú távú eredménye, hogy a beruházásnak köszönhetően a betegek kórházi tartózkodása rövidül és a halálozási mutatók javulnak, így az egészségügyi ellátás költséghatékonyabbá válik.

Forrás: 

Dunántúli Napló
Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!