Arts-in-Med – Dr. Reglődi Dóra professzor vetítettképes előadása

2019. november 18.

Az Arts-in-Med őszi programsorozatában “A hullarablók története” címmel dr. Reglődi Dóra professzor, az Anatómiai Intézet vezetője tart vetítettképes előadást.

Az emberi test felépítésének a megismerése mindig is annak boncolásán alapult. Az anatómia oktatásához elengedhetetlen, hogy legyenek holttestek, olyan donorok, akik még életükben döntenek és nyilatkoznak arról, hogy haláluk után testüket az orvosképzésnek, a tudomány szolgálatának szánják. Ma önkéntes felajánláson keresztül sikerül holttestekhez jutni, azonban az évszázadok során ez nem volt mindig így. Hol kivégzett bűnözőket használtak a boncoláshoz, hol szociális otthonokban elhunytakat, hol hozzátartozó nélküli halottakat, vagy pedig a koncentrációs táborokból jutottak holttestekhez.

Az előadás során az anatómia oktatásának - ebből az aspektusból tekintve - egyik legsötétebb korszakát idézi fel a professzor, amikor az ún. “hullarablók” biztosították a tetemeket az orvosi egyetemeknek, sírokból, halottasházakból vagy a ravatalról lopva a halottakat. Voltak, akik még ennél is tovább merészkedtek, és gyilkoltak is azért, hogy a tetemet el tudják adni az anatómusoknak. Ebből a korszakból származik az egyik leghírhedtebb sorozatgyilkos pár, Burke és Hare, akik kizárólag az anatómusok számára “gyártották” a halottakat, majd végül csontvázuk a helyi anatómiai múzeumban végezte, a mai napig őrizve ennek a sötét időszaknak az emlékét. Az ő történetüket is hallhatják az előadásban, továbbá ízelítőt írók és filmrendezők alkotásaiból, akiket ugyancsak megihletett ez a periódus.

Az előadás november 26-án, 18 órakor kezdődik a Szigeti úti, első emeleti tanácstermünkben.

Illusztrációk az előadáshoz:

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!