Jelentkezési felhívás Grastyán Konferenciára

2006. február 7.

TDK hallgatók és doktoranduszok jelentkezését várjuk 2006. március 1-ig.

4. GRASTYÁN KONFERENCIA Pécsi Tudományegyetem Grastyán Endre Szakkollégium A szakkollégium névadója, Grastyán Endre (1924-1988) a Magyar Tudományos Akadémia tagja, a POTE Élettani Intézetének Igazgatója nemzetközileg elismert tudós kutató volt. A tudás és a tudomány terjesztésén kívül rendkívül sokat tett a különböző tudományterületek közt fennálló szakadék megszüntetéséért a különböző diszciplínák képviselői közti párbeszéd elindításáért. A Pécsi Tudományegyetem valamennyi karát összefogó szakkollégiumunk idén 4. alkalommal rendezi meg országos konferenciáját, ahová a természet- és társadalomtudományok valamennyi területéről várjuk az előadókat. Legfőbb célunk tehát, hogy a különböző tudományterületeken tevékenykedő fiatal kutatókat összehozzuk és kutatásaik számára nyilvánosságot teremtsünk. Az előadás-kivonatokat és az előadásokat külön kötetben publikáljuk. Az előadások időtartama 15 perc, melyek megvitatására 5 perc áll rendelkezésre. Ebédet minden résztvevő számára biztosítunk. Az előadás-kivonatok és a jelentkezési lapok leadásának határideje 2006. március 1. A konferencia helye: Pécs BTK-TTK Kari Tanácsterem, Ifjúság útja 6. A konferencia ideje: 2006. április 26-27-28. Témák: A természet- és társadalomtudományok valamennyi területe Előadók köre: Felsőoktatási Intézmények hallgatói, doktoranduszai Jelentkezés módja: hiánytalanul kitöltött jelentkezési lap és előadás-kivonat (letölthető: http://graol.pte.hu) A jelentkezéseket a grastyan@gmail.com címre várjuk. Pécs, 2006. január 31. Rab Virág Egyetemi tanársegéd Szakkollégium vezető tanár
Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!