Kurzus (távoktatás)

2007. december 13.

Szellemi tulajdon védelem és hasznosítás

Kedves PhD Hallgató / Kutató! A CEDARS-Sinai Medical Center (LA, CA, USA) által létrehozott RECOOP HST (Regional Cooperation for Health, Science and Technology) Konzorcium munkájában a Pécsi Tudományegyetem évek óta aktívan részt vesz. A 10 Kelet- és Közép-Európai kutatóintézettel közösen létrehozott Konzorcium az innováció menedzsment területen működik együtt, elsősorban a szellemi tulajdon védelem (pl. közös szabadalmaztatás), illetve hasznosítás a célunk, de az élettudományok területén kutatási együttműködések is kialakításra kerülnek (közös FP7 és NIH grantok), klinikai kipróbálások zajlanak, valamint képzéseket, tréningeket szervezünk a partner intézmények kutatói szamara. A WIPO (World Intellectual Property Organisation) szervezettel kötött megállapodás keretében a partner intézmények PhD hallgatói körében a következő távoktatás keretében zajló képzést kínálja fel a Konzorcium: DL-101 General Course on Intellectual Property Summary: This course covers the main areas of intellectual property, namely copyright, related rights, patents, trademarks, geographical indications, industrial design, plant breeders` rights, unfair competition and international registration systems. A képzésen való részvétel feltételei: - a jelentkező valamely PTE ÁOK-n működő PhD iskola tagja - angol nyelv ismerete - Internet hozzáférés - regisztráció (a mellékelt regisztrációs lap e-mailen vagy faxon történő eljuttatása) a PTE Kutatáshasznosítási és Technológiai Transzfer Iroda szamara A képzést minden PhD kutató kollega figyelmébe ajánljuk, hisz a kutatói tevékenységnek ma már elengedhetetlen feltétele a szellemi alkotások jogvédelmére vonatkozó, valamint az innováció menedzsment témakörében szerzett ismeretek elsajátítása. A fentiekben javasolt képzés nagy előnye, hogy ingyen, technikailag egyszerűen – távoktatási formában – elvégezhető, illetve sikeres – ugyancsak online, teszt formájú – vizsga letételét követően, a WIPO nemzetközileg elismert bizonyítványát adja. (A képzési anyagok (szöveges, illetve audio) egy web site-on érhetők el a regisztrált – hozzáférést kapó – résztvevők szamara február 1- március 15 között, a csoportvezetőkkel e-mailen lehet konzultálni, illetve egyeztetett időpontban ugyancsak online zajlik a vizsga. A képzés időtartama – hivatalosan 50 óra, de természetesen egyénileg ez kevesebb is lehet, rugalmasan eldöntheti a hallgató, hogy mikor, mennyi időt fordít az anyagok letöltésére, elsajátítására.) További kérdések tekintetében Dobay Katat, a PTE Kutatáshasznosítási és Technológiai Transzfer Iroda munkatársát keressék a megadott elérhetőségek valamelyikén. A regisztrációs lapot ugyancsak ide kérjük eljuttatni e-mailen, vagy faxon legkésőbb 2008. január 10-ig! A jelentkezéseket e-mailen visszaigazoljuk. Üdvözlettel: Prof. Dr. Németh Peter dékán Dobay Kata irodavezető PTE Kutatáshasznosítási és Technológiai Transzfer Iroda H-7633 Pécs, Szántó K. J. u. 1/b. 120. Tel.: ++36-72-501-500/2032 Fax: ++36-72-501-650 E-mail: dobayk@rektori.pte.hu

Dokumentum(ok)

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!