Az Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok (OTKA) Bizottsága pályázatot hirdet alapkutatások támogatására

2012. január 10.

 

A pályázat célja kiemelkedő eredményeket ígérő alapkutatások, továbbá a tudományos utánpótlás nevelésében kiváló tudósok által vezetett, nemzetközileg is elismert tudományos műhelyek, illetve fiatal kutatók támogatása.
A pályázat általános feltételei:
Csak alapkutatási témákkal lehet pályázni. A vezető kutatónak a pályázat beadásának időpontjában PhD fokozattal (oklevéllel) kell rendelkeznie és magyarországi kutatóhelyhez kell kötődnie. Egy pályázó egyidejűleg legfeljebb két OTKA által támogatott kutatásban lehet kutatásvezető. A pályázó kutató(k)nak a pályázatban nyilatkozniuk kell az összes érvényben lévő támogatásukról és folyamatban lévő más pályázataikról. Egy kutató több pályázatnak is lehet résztvevője, amelyet ezen
hirdetmény alapján nyújtanak be, de csak egy pályázatot nyújthat be vezető kutatóként. A pályázathoz - éves bontásban is - csatolni kell a megvalósítandó kutatás programját, pénzügyi tervét, várható eredményeit, a részt vevő kutatók eddigi tevékenységének leírását. A 2007-2011. között OTKA támogatásban
részesült pályázóknak a támogatott kutatásban elért eddigi eredményeit az értékelésnél figyelembe veszik.
Pályázható juttatások:
A pályázaton elnyert támogatás fordítható kutatási költségek fedezésére, a kutatásban alkalmazni tervezett kutató(k) (doktranduszok, doktorjelöltek, posztdoktorok), illetve a kutatáshoz szorosan kapcsolódó, annak eredményességéhez feltétlenül szükséges más résztvevők munkabérére, műszerek,
berendezések, kutatási segédeszközök beszerzésére, nemzetközi tudományos kapcsolatok fenntartására, kutatási eredmények konferencián történő ismertetésére, illetve a kutatási eredmények publikációs költségeire. A fogadó intézményt - általános költségekre (rezsi) - a kutatási támogatási összeg 20 %-a illeti meg, amelyből 5%-ot tudományos információk beszerzésére (könyvtár, adatbázis)
kell fordítania. A támogatási összeg további 5%-áig, a vezető kutató rendelkezése alapján, a kutatással kapcsolatos egyéb (telefon, Internet-használat, irodai adminisztráció) rezsi jellegű költségek is elszámolhatók.
A pályázat értékelése:
A beérkezett pályázatokat az OTKA bizottságai a következő főbb szempontok szerint értékelik:
a pályázati program alapkutatás jellege, tudományos jelentősége, újszerűsége, a várható eredmények, tudományos és társadalmi hasznosításuk, a kutatás személyi feltételei, garanciái, a kutatás intézményi, tárgyi, módszertani feltételei, a kért támogatás pénzügyi indokoltsága és realitása, a tervezett kutatói
munkaidő ráfordítás, az eddigi tudományos eredmények (közlemények, hivatkozások), az utóbbi 5 évben lezárult vagy folyamatban lévő OTKA kutatások során elért eredmények. Előnyben részesülnek a nemzetközileg is jelentős alapkutatások, az új eljárások és módszerek kidolgozása, a csoportos
munkák és a fiatal kutatók bevonása, társadalomtudományban a forrásfeltáró kutatások és a monográfiák írása. Támogatás kérhető nemzetközi együttműködésben végzett kutatási programokra is.
Fontos szempont a beadott pályázati munkaterv, költségterv, várható eredmények, munkaidő ráfordítás realitása és arányossága.
A pályázat benyújtása:
Pályázni a 2012. évre kialakított elektronikus pályázati felületen lehet, amely a kitöltési útmutatóval együtt az OTKA honlapján (www.otka.hu) várhatóan 2012. január 2-án lesz elérhető. A támogatott kutatások kezdete – az OTKA költségvetési támogatásának függvényében - 2012. szeptember 1. és 2013. február 1. között lehetséges.
 
A pályázatot elektronikusan kell benyújtani és a már benyújtott pályázat kinyomtatott, aláírásokkal és bélyegzővel ellátott példányát is el kell juttatni az OTKA Irodába.
Az elektronikus példányt az OTKA honlapján közzétett eljárással, az OTKA Irodától kapott felhasználói névvel és jelszóval 2012. január 2-től kezdődően lehet benyújtani. Az elektronikus beadás, amely csak az intézményi jóváhagyást követően lesz érvényes, végső határideje várhatóan 2012. február 20-22. között lesz, a határidőt az egyes pályázattípusokra az OTKA honlapon közzétett határidő-táblázatban és útmutatóban fogjuk nyilvánosságra hozni. Minden esetben a határidő az adott nap (közép-európai idő) 17:00 óráját jelenti, amikor az elektronikus rendszer lezárja a pályázatok fogadását.
A nyomtatott példányt eredeti aláírásokkal, minden más pályázati és egyéb anyagtól elkülönítve, postán keresztül, ajánlott küldeményként, legkésőbb 2012. február 29-i dátumú postabélyegzővel feladva kell beküldeni. (Levélcím: 1476 Bp. 100. Pf. 289, Csomagcím: 1093 Budapest Czuczor u. 10.). A küldeményre kérjük ráírni a pályázattípus jelét: OTKA-K, OTKA-PD, OTKA-NK vagy OTKA-NF pályázat. A pályázat feladását igazoló postai szelvényt kérjük megőrizni.
A honlapon elektronikusan, kutatói véglegesítés vagy intézményi jóváhagyás nélkül benyújtott, illetve határidőn túl feladott, valamint a formailag nem megfelelő pályázatok bírálatára nem kerül sor. A pályázat értékelése az elektronikus példány felhasználásával történik. A pályázatok elbírálása várhatóan 2012. júliusban lezárul.
 
Pályázható kategóriák:
I. KUTATÁSI PÁLYÁZAT
A kutatási pályázatok futamideje legfeljebb 4 év.
(A) Kutatási pályázat (jele: K):
A kutatási költségekre megpályázható összeg alsó határa évi minimum 0.5 M Ft, felső határa átlagosan évi 7 M Ft, amely egy adott évben nem haladhatja meg a 9 M Ft-t. Teljes munkaidejű kutatói alkalmazás, és/vagy jelentős eszköz, műszerbeszerzés esetén a megpályázható összeg felső határa átlagosan évi 11 M Ft. Ebben az esetben a többlet kizárólag a kutatói alkalmazásra és/vagy az első évben beszerzett eszközre, műszerre tervezhető.
(B) Nagy költségű kutatási pályázat (NK)
Ebbe a kategóriába tartozik minden kutatási pályázat, amelynek költségei a fenti bekezdésben megadott korlátok bármelyikét meghaladják. Megalapozatlan, vagy túlzó költségtervű pályázat nem támogatható. Az NK pályázatokat tudományterületi interdiszciplináris szakértői bizottságok értékelik. A bruttó 10 M Ft feletti összegben tervezett befektetett eszközbeszerzés minimum 50%-át az első kutatási évre kell tervezni.
 

Dokumentum(ok)

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!