I. Magyar Epigenetikai Napok, Meghívó

2012. június 28.

 

Meghívó

I. Magyar Epigenetikai Napok, Budapest

Tisztelettel meghívjuk 2012. szeptember 20-21. között a Semmelweis Egyetem Nagyvárad téri Elméleti tömbjében megrendezésre kerülő első hazai epigenetikai konferenciára.

A konferencia célja az epigenetika és génexpresszió szabályozás iránt érdeklődő kutatók és klinikusok közötti kapcsolatok kiépítése, illetve az információáramlás elősegítése. Célunk hazai és nemzetközi vezető kutatókat megszólítani, bemutatni a tudományterület mai állását és az elérhető módszertant. Nem titkolt szándékunk, hogy az alapkutatások és klinikai kutatások közötti kapcsolatokat erősítve az eredmények minél gyorsabb alkalmazását elősegítsük.
A konferencián a szerteágazó kérdések közül azokat szeretnénk előtérbe helyezni, amelyek elsősorban a kromatin szintjén bekövetkező kovalens módosításokat (DNS- és hiszton módosítások), illetve ezek hatásait vizsgálják.

Meghívásunkat eddig a következő előadók fogadták el:

Boros Imre, Szegedi Tudományegyetem, Magyarország
Peter Holland, University of Oxford, Nagy Britannia
Takuya Imamura, Kyoto University, Japan
Nagy László, Debreceni Egyetem, Magyarország
Páldi András Généthon, Franciaország
Jannis Talianidis, BSRC, Vari, Görögország
Tora László, IGBMC, Strasbourg, Franciaország

A további előadók kiválasztása a tudományos szervezőbizottság által a beküldött absztraktok alapján történik.

A konferencián való részvétel ingyenes. A konferencia nyelve az angol. A 20-i poszter szekciót követően gálavacsorára várjuk a konferencia résztvevőit.

Absztraktok beküldésének határideje: 2012. szeptember 6.

Absztrakt beküldése a következő linken lehetséges: http://goo.gl/aFKcY

Részvétel előzetes regisztrációhoz kötött, jelentkezés itt: http://epigenetics-hungary.eventbrite.com/

Arányi Tamás és Bálint Bálint L.
epigenetics.hungary1@gmail.com

Tudományos Szervező Bizottság:
Arányi Tamás, Bálint Bálint L., Boros Imre, Falus András és Nagy László

 


 

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!