Kíváló akadémiai mutatók, Rangsor 2012

2012. október 19.

2012-ben már ötödik alkalommal értékelték az általános orvosi képzéseket nyújtó hazai intézményeket. Három mutatószám megegyezik a többi képzésterületen használttal: jelentkezési preferencia, diák-tanár arány és oktatói összetétel. A képzésben részt vevő külföldi diákok arányát és a túljelentkezési arányt kizárólag az orvosképzés esetében vizsgálták.
A Debreceni Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem mutatói nem változtak jelentősen 2011-hez képest, a Pécsi Tudományegyetemen ugyanakkor növekedett az első helyen jelentkezők és a felvettek aránya. Az első helyen jelentkezők több, mint fele a Semmelweis Egyetemet részesítette előnyben, a maradék 45 százalékon a másik három intézmény osztozott.
A diák-tanár arány az orvosképzés területén a legkedvezőbb, hét diákra jut egy oktató, így elmondhatjuk, hogy az orvosi egyetemeken a legszemélyesebb a képzés.

A cikk teljes terjedelmében itt olvasható:
http://www.lib.pte.hu/napisajto/sajtofigyelo/2012/10/18/56999.jpeg

Rangsor 2012: www.hetivalasz.hu

 

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!