Membrán-Transport Konferencia

2013. január 11.

Örömmel értesítünk minden kedves korábbi résztvevőt és érdeklődő kutatót, hogy az immár több mint négy évtizedes tradíciókkal rendelkező, soron következő Membrán–Transzport Konferenciát 2013. május 21–24. között rendezzük meg Sümegen.

A konferencia fő témái között szerepel a membránszerkezet és dinamika, kölcsönhatások, a változatos (celluláris, organelláris, vezikuláris) membránfunkciók, ABC-transzporterek, membránfehérje-modellezés, jelátvitel és angiogenezis. A konferencia hagyományosan multidiszciplináris jellege miatt azonban nagy szeretettel várunk minden biokémiai, biofizikai, genetikai, élettani, immunológiai vagy nano- és gyógyszertudományi témát, amely közvetlenül vagy közvetve kapcsolódik a biológiai transzportfolyamatokhoz és membránokhoz. A program végső összeállításában kifejezett célunk, hogy megjelenítsük a különböző kutatási területek meghatározó hazai kutató személyiségeit illetve a figyelemreméltó eredményeket felmutató fiatal kutatókat.

A sümegi Membrán-Transzport Konferencia résztvevőinek hagyományosan igen színes és tág – az alaptudományoktól a klinikai témákon át az alkalmazott kutatásig terjedő – érdeklődési palettája, a kutatógenerációk széles – a tudományos diákköröstől a szenior kutatóig terjedő – spektruma, illetve a tartalmas kulturális programokkal és elmélyült szakmai párbeszéddel színezett baráti, családias légkör mindig is kitüntetett vonzerőt jelentett a hazai konferenciák között. Feltett szándékunk, hogy az idei szervezés témaválasztásaival és megújult társasági programjaival tovább öregbítse a konferencia hírnevét.

A korábbi évekhez hasonlóan a konferencia kuratóriuma Kovács Tibor díjat adományoz két, 35. életévét még be nem töltött, kiváló eredményeket felmutató fiatal kutatónak. Pályázni a konferenciára benyújtott absztrakt, szakmai önéletrajz és publikációs jegyzék elektronikus megküldésével lehet: kellermayer.miklos@med.semmelweis-univ.hu.

Bővebb információ az alábbi linkre kattintva érhető el.

Üdvözlettel:
Dr. Kellermayer Miklós
Semmelweis Egyetem
Biofizikai és Sugárbiológiai Intézet

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!