OTDK tudnivalók - Rendező intézmény előírásai

2013. március 7.

Tisztelt OTDK résztvevő hallgatók és témavezetők!

 

Az alábbi levél alapján szíveskedjenek gondoskodni a megadott határidők betartásáról. A külföldi hallgatók témavezetőit kérem, hogy segítsenek hallgatóik regisztrációjában.

 

Köszönettel:

 

Dr. Balogh Péter

ÁOK TDK elnök

 

Tisztelt OTDK Résztvevő!

 

Mindenekelőtt gratulálunk a XXXI. OTDK Orvos- és Egészségtudományi Szekcióba való nevezéséhez és szeretettel várjuk Szegeden 2013. április 2. és  5. között!

 

Jelen levelünkben tájékoztatni szeretnénk Önt a konferencián való részvétel feltételeiről.  A rendezvényen előreláthatólag több mint 450 hallgató és 140 zsűritag fog részt venni. Ez a létszám komoly szervezési feladatokat jelent számunkra, ezért kérjük az alábbi, fontos tudnivalók figyelembevételét.

 

1. Az egyes tagozatok időrendje, beosztása legkésőbb 2013. március 11.-ig felkerül a honlapunkra, így a regisztráció előtt ellenőrizni tudja, hogy előadása melyik napon lesz.

 

2. A konferencián kizárólag akkor vehet részt, ha 2013. március 11. és 2013. március 18. között regisztrál a honlapunkon (http://www3.szote.u-szeged.hu/otdk/reg). Nyomatékosan felhívjuk a figyelmet, hogy a regisztráció határideje 2013. március 18. (hétfő).

 

3.  A hallgatók 3-ágyas egyetemi kollégiumi szobákban lesznek elhelyezve, és a férőhelyek száma véges. Az előadó (első szerző) hallgatók előnyt élveznek a szállásfoglalásoknál. A nagyszámú résztvevőre való tekintettel a társzerzők számára csak a szabad kapacitások függvényében, korlátozott számban lesz lehetőségünk kollégiumi szállást biztosítani. A lefoglalt szálláshelyek és étkezések megfelelő kihasználása céljából kérjük, hogy segítsék munkánkat azzal, hogy pontosan és későbbi változtatások nélkül adják meg számunkra a kért adatokat.

 

4. A konferencián kizárólag akkor vehet részt, ha befizeti, vagy befizetik Ön után a nevezési és részvételi díjakat. A díjak befizetésének határideje 2013. március 29. (péntek).

 

Köszönettel és tisztelettel:

a XXXI. OTDK Orvos- és Egészségtudományi Szekció szervezőbizottsága nevében

 

Dr. Rakonczay Zoltán         Dr. Boros Mihály

ügyvezető titkár                  ügyvezető elnök

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!