Életet mentettek a pécsi Közösségi Segítők

2013. augusztus 23.


A helyi közösségekben rejlő erőre és az összetartás fontosságára hívták fel a figyelmet megnyitóbeszédükben a város vezetése nevében Moór Eszter bizottsági elnök és Csizi Péter alpolgármester, valamint az egyesület elnöke, Kresák Gergely.

A szeles idő sem szegte kedvét annak a közel ötezer pécsinek, aki augusztus 20-án részt vettek a Közösségi Segítők Egyesületének családi napján. Dél előtt pár perccel már elkezdtek gyülekezni az érdeklődők Szentgyörgyi Rómeó fitness programjára, melyet a PTE-PEAC RFC Küzdősport Szakosztály bemutatója követett. Népszerűek voltak a gyermekprogramok, melyek a nyitástól kora estéig várták a legfiatalabbakkal érkezőket.

A délután folyamán neves magyar könnyűzenei előadók fellépéseit hallgatta meg az akkorra már jócskán felduzzadt tömeg. Az Ámokfutók, Csepregi Éva, Zoltán Erika és Kállay-Saunders András produkcióira rengetegen voltak kíváncsiak, de az esti utcabálon is sokan vettek részt. A látogatók a szórakozáson kívül megélhették azt is, amire ritkán van esély Kertvárosban – egy minden korosztálynak szóló ingyenes szabadtéri programon együtt lehettek, a hétköznapok stílusától eltérő, oldottabb légkörben.

A rendezvény a szórakoztató programokon kívül egészségügyi szűréseket és prevenciós tanácsadásokat is nyújtott az érdeklődő kertvárosiak számára. A szűrésnek kézzel fogható haszna is volt, ugyanis a négyszáz vizsgálatra jelentkező között az orvosok, köztük az ÁOK orvostanhallgatói, a helyszínen diagnosztizáltak egy akut szívinfarktust és egy pitvarfibrillációt, ami azonnali beavatkozást igényelt.

A szervezők deklarált célja a rendezvénnyel az, hogy a város lakói megérezzék: a város ahol élnek nem egyszerűen csak az életük színtere, ha egymást segítő közösségben élik meg mindennapjaikat, közvetetten saját magukat is megsegítik.

Az eseményt a piaci támogatói felajánlások mellett rengeteg önkéntes munkájával szervezte meg a Közösségi Segítők Egyesülete, amely a jövőben is tervez hasonló közösségi és karitatív megmozdulásokat.

http://www.pecsinapilap.hu/cikk/Eletet_mentettek_a_pecsi_Kozossegi_Segitok/141821/

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!