Egyetemi kerékpárút

2013. október 8.

 

Új Dunántúli Napló - 2013-10-08 - 1,3. oldal

Veszélyesen kerekeznek

Csapatokban, sokszor a szabályokkal sem törődve, s időnként balesetveszélyes helyzeteket előidézve bicikliznek Pécsett külföldi orvostanhallgatók. Ők azt mondják, gyakorlatiasan próbálnak közlekedni, s a legtöbbjük számára új, hogy nem haladhatnak kerékpárúton. A legveszélyesebb a Kórház tér - Hungária út - Szigeti út szakasz a pécsi orvosi karig, ám ezen a helyzeten feltehetően az új, épülő pécsi egyetemi kerékpárút sem segít majd sokat, mert az a legtöbb orvostanhallgatónak nagy kerülőt jelent.

Többen is sérelmezték az elmúlt hetekben, hogy a reggeli csúcsban, nagyjából a Kórház tér és a pécsi orvoskar vonalában, a Hungária és Szigeti utakon át "kolóniákba" tömörült biciklis egyetemisták, főként külföldiek kerekeznek. Egyesek szerint eközben "nem kímélnek autóst, gyalogost és más biciklistát sem".
A szóban forgó orvostanhallgatók egyszer a járdán, máskor az úton hajtanak, attól függően, melyik kedvezőbb nekik, a lapunkat megkeresők szerint viszont közben nincsenek, vagy sokszor nincsenek tekintettel más közlekedőkre. Nemegyszer emiatt balesetveszélyes helyzeteket idéznek elő.
Valaki azt emelte ki, hogy maga is biciklizik a munkába, ekkortájt, ezen az úton, s volt már, hogy "betolták" az autók elé, míg ők fapofával legurultak a járdáról. Máskor, miközben egy autó megállt a zebránál, hogy átengedjen egy gyalogost, a biciklisek nem kis sebességgel elszáguldottak az autó mellett. A dugóban autók közt lavíroznak, a gyalogosátkelő középszigetén keresztül hajtanak.
Más, szintén naponta arra haladó autós annak örült, hogy eddig nem történt komolyabb baleset. A leírtakat, ha nem is ennyire élesen, magunk is tapasztaltuk, mikor a panaszok után több reggel is arra autóztunk.
Több külföldi fiatallal is beszéltünk, akik szerint veszélyesen nem, sokkal inkább gyakorlatiasan próbálnak közlekedni. Ezért van, hogy időnként az úton, máskor a járdán tekernek, de "ez még nem szabálytalan". Ugyanakkor azt is elmondták, hogy a legtöbbjük számára új helyzet, hogy nem kerékpárúton haladnak, hanem erős forgalomban, szűk utakon, s a biciklisekre nem mindig figyelő autósok mellett, így inkább ők érzik magukat veszélyben.

Százmilliókért épített út, vagy kitiltott autósok
Merza Péter, a Pécsi Városfejlesztési Zrt. vezérigazgatója azt mondta, feladatuk az volt, hogy "megszerezzék" az építéshez szükséges forrásokat, felügyeljék az építést. Az út nyomvonalát kerékpáros civil szervezetek közreműködésével tervezték. Az ő véleményük, hogy noha a kerékpárút összeköti az egyetemi karokat, bringás szempontból nem ez a legfontosabb. Hanem, hogy olyan biztonságos és "hivatalos" útvonalat biztosít, amely eddig nem állt rendelkezésre. Egy kerékpárút nem azt jelenti, hogy azon elejétől a végig kell tekerni, s arról nem szabad letérni, hanem hogy bárhol rá lehet csatlakozni. Amúgy összeköti a város két legnagyobb kollégiumát és három egyetemi kart a belvárossal, forgalmas utakat kikerülve. A Hungária úton biztonságosan csak százmilliókért épített bicikliúton lehetne megoldani a forgalmat, vagy ki kellene onnan tiltani az autókat.

A változás elindítói lehetnek a külföldi hallgatók
Az épülő egyetemi kerékpárútról többen úgy vélik, hogy nem szünteti meg az orvosi karhoz vezető fő útvonalon a reggeli káoszt, mert a külföldi orvostanhallgatók nem tesznek nagy kerülőt, dombra felhajtva. Márpedig ők bringáznak ma Pécsett nagy számban. Pécsi kerékpáros aktivisták szerint viszont már ez az út is áttörés, és gesztusértéke van. Pécsett ráadásul csak radikális változtatással lehetne igazi kerékpárutakat kialakítani, ami rengetegbe kerül, s sajnos a politika sem merne erre ma igent mondani. A norvég és német kerékpárosok tömegétől viszont azt remélik, talán lassan felnyitja a pécsiek szemét, hisz anyagi helyzetük miatt épp ők tehetnék meg, hogy autóval közlekednek, mégsem teszik, mert tudják, hogy milyen előnyei vannak Pécsett a biciklizésnek. Ha pedig a pécsiek is nagy számban elkezdenek tekerni, talán a politika is másként fog a kérdéshez hozzáállni.

 

Dokumentum(ok)

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!