Nyárra befejeződik az új pécsi sürgősségi építése

2014. március 27.

SAJTÓKÖZLEMÉNY

2014. március 27.

Nyárra befejeződik az új pécsi sürgősségi építése

Jelenleg is folyamatosan dolgoznak az új sürgősségi osztály (SBO) építkezésén a Pécsi Tudományegyetem 400 Ágyas Klinikáján. Az európai uniós támogatással megvalósuló, közel egymilliárdos nagyságrendű projekt keretében az építési beruházás befejezéséhez közeledik. Megújul a betegfogadás, és a műszerek jelentős részét is modernebbre cserélik.


A Dél-Dunántúl legnagyobb egészségügyi beruházásának keretében több év alatt megújul a teljes 400 ágyas klinikai tömb. Ennek az építkezésnek egy szakasza az új sürgősségi részleg kialakítása, amelyet a TIOP-2.2.2-08/2-2010-001 azonosítószámú „Janus Pannonius Sürgősségi Program – Korszerű sürgősségi ellátás a történelmi régióban” elnevezésű projekt finanszíroz.

A projekt keretében a sürgősségi betegellátás integrált, optimális feladatmegosztáson alapuló, szakmailag egységes rendszere jön létre. Az épület felújítása és bővítése mellett korszerűsödik az orvosi és informatikai eszközpark, valamint az eredményes működés érdekében szervezeti átalakításokra is sor kerül. A javuló körülmények kedvezőbb munkafeltételeket és nagyobb megtartó erőt jelentenek az orvosoknak, ápolóknak, és növelik a betegek gyógyulási esélyeit.

A becslések szerint az új SBO-n évi 90-100 ezer esetet látnak majd el, alapvetően Pécs vonzáskörzetéből. Az ehhez szükséges feltételeket 16 aktív ágy, egy sokktalanító és két új műtő biztosítja. Mintegy 250 millió forintból kicserélődik az osztály eszközparkja: többek között altató- és lélegeztető-gépeket, röntgent és EKG-készülékeket szerez be a klinika. Emellett az épület egyéb részlegeiben szükség esetén rendelkezésre állnak a bonyolultabb vizsgálati és diagnosztikai eszközök és a szakorvosi konzultáció lehetősége is helyben lesz.

Megújul a betegfogadás: az épület nyugati, ún. „A” szárnyának tetejére kerül a helikopter-leszálló, ahonnan lifttel a lehető leggyorsabban az ellátás helyére juthat a beteg. A mentővel érkezők önálló, fedett bejáraton keresztül jutnak  az osztályra, így egyszerűbb, komfortosabb és gyorsabb lesz a tolóágyas betegek mozgatása. A sürgősségi osztály építése hamarosan befejeződik. Ezt követik a szükséges használatbavételi és üzemeltetési engedélyezési eljárások, mely utóbbiakhoz szükséges a közbeszerzés keretében beszerzésre kerülő új orvostechnikai eszközök telepítése is. A betegellátás pontos kezdete e közbeszerzések végdátumától, s a Pólus projekt keretében megvalósuló építési és orvostechnikai beruházások előrehaladásától függően nyár derekán lesz majd meghatározható.

 

További információ és sajtókapcsolat:

Kottász Gergely PTE sajtóreferens

E-mail: kottasz.gergely@pte.hu

Telefon: 30/966-1257

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!