Meghívó Dr. Garami Zsolt előadására

2014. április 17.

Szeretettel meghívjuk a PTE dolgozóit a Radiológiai Klinika vendégelőadójának,

Dr. Garami Zsoltnak a „Neck and Brain – Above and Beyond” című előadására.

Az előadás időpontja: 2014. április 25. (péntek) 12:00 – 13:00, helyszíne: PTE ÁOK III. számú tanterem (Pécs, Szigeti út 12. I. emelet)

Dr. Garami Zsolt a Debreceni Egyetemen szerzett orvosi diplomát, majd CT kutató-orvosi állásban két évet töltött a toledói Medical College of Ohio intézetben. 2005-ben a Semmelweis Egyetem Radiológiai Klinikáján szerezte meg a radiológiai szakképesítését. 2006-ben Houstonban a Methodist Hospital radiológiai osztályán kapott állást, ahol jelenleg is dolgozik. Diploma honosítását és amerikai állampolgárságát is ott szerezte. A Methodist Hospital Transcranial Doppler központjának a vezetője. A munkásságára a NASA is felfigyelt és 2011-ben felkérték egy közös projektben való részvételre. A kutatás célja az volt, hogy a súlytalanság állapotában vizsgálják az agyi vérkeringés megváltozását, ami az asztronautáknál fejduzzanatban, megváltozott agyi funkciókban, fejfájásban, látás és hallási problémákban nyilvánult meg.  Ezért elsősorban az agyi vénás áramlási zavarok űrben történő vizsgálatával foglalkoznak. Előadásában az eddigi kutatási eredményeiket és nem mindennapi élményeit osztja meg a hallgatósággal.

Remélve, hogy e rövid bemutatás felkeltette a kollégák érdeklődését, szeretettel várunk mindenkit fent megjelölt időpontban a PTE ÁOK III. számú tantermében.

 

Dr. Battyáni István

PTE KK Radiológiai Klinika

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!