Nem lehet ráismerni az új 400 ágyasra

2014. április 24.

http://www.pecsma.hu/pecs-aktual/nem-lehet-majd-raismerni-az-uj-400-agyasra/

 

Klinika

Igazi XXI. századi ellátásra számíthatnak azok, akiket a régió legnagyobb klinikájára szólít a sors a nyár végétől. A legilletékesebbtől, dr. Tóth Kálmántól, a 400 ágyas klinika 13 milliárdos felújításának orvosszakmai projektvezetőjétől kérdeztük, miért lesz jobb a kórház, mint volt. 

- Már lassan egy éve zajlik a felújítás. Hol tartanak most? 
- Egyelőre a 400 ágyas tömb déli szárnya készült el. A Nukleáris Medicina Intézet és a Radiológiai Klinika egységeit a múlt év végén adtuk át. A következő ütemben, várhatóan nyár végére elkészül a teljesen új sürgősségi osztály és a hatalmas épület S és C szárnya, azaz csak a keleti egység felújítása marad hátra. Az A és C tömbben első lépcsőben belgyógyászati egységeket hozunk létre.

- A betegek és a látogatók szempontjából mire számíthatunk nyár végétől?
- A betegkomfort nagymértékben javulni fog, hiszen az épületben döntően kétágyas, s kisebb számban egyágyas kórtermeket alakítunk ki. Ezek már a kor követelményeinek megfelelően mind saját fürdőszobával rendelkeznek. A szakambulanciákat is egyetlen tömbben helyezzük el, korszerűbb lesz a betegirányítás, ami segíti az optimális betegutak kialakítását. Ezzel a várakozási idő fog csökkenni, kényelmesebb lesz a betegek számára az intézmény.

Nem fogunk ráismerni belülről sem.

Nem fogunk ráismerni belülről sem.

- Hány betegágy lesz a megújult kórházban?
- Az intézmény jelenlegi neve “400 ágyas klinikai tömb”, mely nagyjából visszatükrözi a korábban működő ágyszámot. A korszerűsítés miatt az ágyszám 340 körülire fog csökkenni, mely egyébként összhangban van az aktív ágyszámok csökkentésének világszerte megfigyelhető tendenciájával.

Tóth Kálmán

- Ma az Akác utcában fogadják a sürgősségire érkező betegeket, de az ellátás egyes vélemények szerint lassan halad. Ők ezentúl a 400 ágyashoz, az új osztályra kerülnek. Mire számíthatnak itt?
- Az új sürgősségi olyan rendszerben épül és szerveződik, amelynek során lényegében az összes felnőtt sürgősségi eset itt fog megjelenni. Az Akác utcában jelenleg egy traumatológiai profilú sürgősségi ellátás működik, mely az új ellátási formának is egy fontos szegmensét fogja képezni. Az új egység a kor nemzetközi színvonalának megfelelő ellátást lesz képes nyújtani, mely mögött a magkórház, azaz a 400 ágyas teljes ellátási rendszere fogja a magas szakmai hátteret biztosítani.

- Ez azt is jelenti, hogy kevesebbet kell várni, mert „kéznél lesz” az orvos?
- A várakozási időknek egészen biztosan rövidülnie kell, hiszen ez ennek az ellátási rendszernek az egyik alapeleme. Ez azonban értelemszerűen a valóban sürgősségi esetekre vonatkozik, az adott esetben nem olyan komoly, s időnként krónikus panaszokkal is itt jelentkező betegek várakozási ideje nem feltétlenül rövidül.

- Ránézésre mi változik majd a 400 ágyasban?
- Az új tömbre nem lehet majd ráismerni. Ez nem egy egyszerű felújítás, hanem egy teljes átépítés. Csak a tartószerkezetek maradtak a helyükön, minden más megújult. Új lifteket szereltünk be, s a számuk is kettővel nőtt. A betegszobák egy észak-amerikai vagy nyugat-európai korszerű kórházban is megállnák a helyüket. Még az intenzív és a szakmaspecifikus osztályokon is 1-2-3 ágyas elkülönített kezelési egységeket alakítunk ki. Korszerű az egyes osztályok belső kialakítása is mind a betegek, mind pedig a szakszemélyzet szempontjából. Szinte az összes betegágy helyett újat hozunk, a kor színvonalának megfelelően. Az épületben egy korszerű, három szinten elhelyezkedő, kilenc műtőből álló központi műtőblokkot alakítunk ki. Az épület műszaki berendezéseinek teljes egésze, s műszerparkjának jelentős része is megújul.

- Hogyan és mennyiért lehet majd parkolni? 
- A parkolás kérdése egy folyamatban lévő, megoldandó probléma. Szeretnénk külső tőke bevonásával egy parkolóházat kialakítani, mely szintén a nemzetközi trendeknek megfelelő, s így ennek használata nyilvánvalóan nem lesz ingyenes. Az épület előtt addig is rendelkezésre fog állni egy korlátozott kapacitású, ingyenes egyetemi parkoló. A környéken lévő parkolóhelyeken továbbra is a szokványos díjak lesznek érvényesek, ugyanis azok városi kezelésben vannak és maradnak.

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!