A jövő orvosai már betegszimulátorokon is tanulni fognak

2014. július 30.


Új Dunántúli Napló - 2014-07-30 - 11. oldal

Szimulációs oktatás -  Az új ismeretek miatt a betegek a korábbiaknál is felkészültebb doktorokkal találkozhatnak

A betegek számára is rengeteg előnnyel jár a szimulációs oktatási forma elterjedése az orvosképzésben, amely révén az egyetemekről felkészült, biztos tudással rendelkező orvosok kerülhetnek ki. A szimulációs központok munkáját pécsi kezdeményezésre egy új szakmai szervezet hangolja össze a jövőben.
Mint az köztudott, gyakorlati oktatás nélkül nem képzelhető el az orvosok képzése, hiszen a kiterjedt elméleti tudás önmagában nem elég a gyógyításhoz. Az ifjú orvosjelöltek épp ezért már egyetemi éveik alatt kórházi gyakorlatokon sajátítják el a létfontosságú ismereteket, ám mindez komoly kihívások elé állítja az egyetemeket, hiszen a kórházi gyakorlatok költségesek és állandó szervezőmunkát igényelnek.
A kórházi gyakorlatok ráadásul jogi és etikai kérdéseket is felvetnek, hiszen valódi betegekről van szó, akiken a szakma fogásaival még csak ismerkedő hallgatók dolgoznak. A Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara (PTE ÁOK) a gyakorlati képzés feltételeinek és lehetőségeinek javítása érdekében szervezte újra az elmúlt években oktatókórházi hálózatát, ám a tényleges kórházi gyakorlatok mellett az oktatásban egyre nagyobb szerepet játszanak a különböző szimulációs eljárások, hiszen ezek révén költséghatékonyan, és ami még fontosabb, kockázatmentesen lehet begyakorolni az alapvető eljárásokat, technikákat.
- A szimulációs oktatás ma már messze túlmutat a próbababák használatán, mostanra összetett, komplex betegszimulátorokról beszélhetünk - mondta Maróti Péter, a PTE ÁOK Hallgatói Önkormányzatának elnöke.
A legfrissebb modellek az orvosképzés egész spektrumát lefedik, legyen szó az alapvető sebészeti technikákról, vizsgálati módszerekről és képalkotási eljárásokról. Mindemellett a szimulációs oktatás nem pótolja, és nem is pótolhatja a valódi betegekkel való találkozást az orvostanhallgatók számára, hangsúlyozta Maróti Péter, de annak segítségével a hallgatók már kellő, a korábbinál is nagyobb felkészültséggel várhatják a valóban éles helyzeteket. A szimulációknak nem csak az orvosjelöltek, hanem a már végzett orvosok is hasznát vehetik a továbbképzések alkalmából és az úgynevezett szimulációs laborok arra is tökéletesek, hogy az orvosok olyan eljárásokat és technikákat gyakoroljanak be, amelyekre különleges figyelmet szeretnének fordítani, illetve felfrissítenék a korábban megszerzett tudásukat.
A nyugaton már több évtizedes múltra visszatekintő szimulációs oktatás a magyar orvosképző helyeken is megjelent - a PTE ÁOK Medi Skills Lab 2014 októberétől áll az itteni hallgatók rendelkezésére. Ezért is fontos a szakmai programok összecsiszolása és tantervbe illesztése Maróti Péter szerint. Ezt a célt szolgálja a pécsi kezdeményezésre életre hívott Magyar Egészségügyi Szimulációs Társaság (MESZT), amely a közeljövőben kezdi meg tevékenységét a négy magyar orvosképző hely összefogásában. A társaság a tervek szerint egyszerre végez szakmai és érdekvédelmi tevékenységet, segíti a tapasztalatcserét a szimulációs laborok között, és segítséget nyújt a ma még újszerű oktatási forma tanmenetbe illesztéséhez.
Bár a szimulációs oktatás leegyszerűsíti és költséghatékonyabbá is teszi az orvosképzést, a végső cél nem csak ez, ahogyan azt Maróti Péter kiemelte, hiszen a szimulációs oktatás kiterjesztéséből leginkább a betegek profitálhatnak a felkészült, dolgukban biztos orvosok révén.

Az eszközök egy része már megérkezett a még fejlesztés alatt álló, a PTE ÁOK-on októbertől megnyíló szimulációs oktatási terembe.

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!