A vidéki egyetemek összevetésében az élen áll a PTE

2014. augusztus 13.


Új Dunántúli Napló - 2014-08-13 - 1,2. oldal

Bár egyre kevesebb az objektív szempontok alapján felállított lista a felsőoktatási intézmények között, a diplomás pályakövetési rendszer egy olyan kutatás, amelyre valóban lehet támaszkodni az oklevelek értékét illetően. A már diplomát szerzett hallgatók körében elvégzett kutatás ugyanis kitér arra, hogy havonta mennyi fizetéssel számolhatnak a végzettek - azaz szó szerint forintosítja az oklevelet. A legfrissebb, 2013-as adatok a 2008-ban, 2010-ben és 2012-ben végzett hallgatókra vonatkoznak, s pécsi szempontból mindenképpen biztató az összkép.

 

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!