Jelentősen emelkedhet a jordán hallgatók létszáma a PTE-n

2014. október 9.

 

Balog Zoltán emberi erőforrások miniszter meghívására hazánkba látogatott dr. Amin A. Mahmoud, Jordánia miniszterelnök-helyettese, aki egyben a felsőoktatási miniszter is. A látogatása időtartama alatt szombaton délelőtt előadást tartott a Pécsi Tudományegyetem Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Karán a IX. Magyar Politika Földrajzi Konferencián, valamint találkozott a PTE vezetésével, és a PTE-n tanulmányokat folytató jordán hallgatókkal is.

 

Mint ismeretes, a Pécsi Tudományegyetem stratégiai célkitűzése a külföldi hallgatók létszámának növelése, és az ehhez szükséges szolgáltatási rendszer folyamatos fejlesztése. Ma közel 400-zal több külföldi hallgatója van a PTE-nek, mint az előző tanévben. Egyre többen választják tehát határainkon túlról is a pécsi egyetemet, és ennek lehet egy következő lépése dr. Amin A. Mahmoud Pécsre látogatása.

Jelenleg 18 jordán hallgató tanul a Pécsi Tudományegyetemen, de az egyetem vezetése és a jordán miniszterelnök-helyettes, egyúttal miniszter között zajló szombati egyeztetések alapján ez a létszám hamarosan akár a többszörösére is emelkedhet. A jordán delegációban részt vett Abdallah Ibrahim Hussein, a  Jordán Technológiai Egyetem rektora is, aki arról tájékoztatta a PTE vezetését, hogy egyeteme szívesen működne együtt a pécsi egyetemmel – akár több tudományterületen is.

      

 

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!