Mérföldkőhöz érkezett a 400 ágyas klinika felújítása

2015. január 13.

 

Ünnepélyesen is átadták a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ 400 ágyas klinikai tömbjének „A” és „C” szárnyát, valamint a Sürgősségi Betegellátó Osztályt. A klinikai épületegyüttest Zombor Gábor egészségügyért felelős államtitkár, Páva Zsolt, Pécs Megyei Jogú Város polgármestere és Bódis József, a Pécsi Tudományegyetem rektora adta át. Így már csak egy lépés – a „B” szárny rekonstrukciója – szükséges ahhoz, hogy egy teljes egészében megújult klinikai központban, a legmodernebb feltételek között működhessen az orvosi ellátás a baranyai megyeszékhelyen. 

Az európai uniós finanszírozással támogatott projektek mintegy 27 ezer m2-es területet érintenek, és több mint 15 milliárd forintból valósulnak meg. A január 13-án átadott épületegységekben működnek az I. sz. Belgyógyászati Klinika hematológiai, endokrinológiai, gasztroenterológiai, kardiológiai, angiológiai és intenzív osztályai, s ezen szakmák szakrendelései. Átadták továbbá a Sürgősségi Betegellátó Osztályt (SBO), mely az épületegyüttes keleti és északi, azaz a „B” és „C” épületei között található. A megújult klinikai tömb valamennyi kórterme immár egy- vagy kétágyas, fürdőszobával felszerelt, magas komfortfokozatú szoba.

A komplexum átalakításakor kiemelt figyelmet fordítottak a funkcionalitásra. A Sürgősségi Betegellátó igényeire szabott épületben a diagnosztika könnyebb hozzáférése révén a korábbinál hamarabb részesülhetnek a súlyos betegek ellátásban, mely egyes esetekben létfontosságú lehet. Itt fogadják a belgyógyászati és az általános sürgősségi eseteket, melybe a neurológiai, a fül-orr-gégészeti, az urológiai és a bőrgyógyászati esetek is bele tartoznak, de nem itt látják el a gyerekgyógyászati, pszichiátriai és szülészeti sürgősségi eseteket. A becslések szerint az új Sürgősségin évi 90-100 ezer esetet látnak majd el, alapvetően Pécsről és vonzáskörzetéből.

A tervezés és a műszaki megvalósítás a legmagasabb színvonalon történt. Rendkívül hosszú élettartamú, alumínium nyílászárókat építettek be, a gyengén látókat vezetősávokkal kialakított hidegburkolat segíti a tájékozódásban. Az intenzív osztályoknak és a műtőknek steril klimatizálást biztosító légtechnikai rendszert helyeztek üzembe, valamint világszínvonalú a katasztrófa elhárítási rendszer is, mely része többek között a magasnyomású vízköddel oltó tűzvédelmi rendszer is. Országosan is egyedülálló az I. sz. Belgyógyászati Klinika Hematológiai Osztály Csontvelő Transzplantációs Részlegének magas higiéniai igényeit kielégítő funkcionális kialakítása, mely lehetővé teszi a betegek hermetikus elkülönítését, üvegfelületű látogató folyosóval, telefonos kommunikációval mégis biztosítja a betegek kapcsolatát a külvilággal, a hozzátartozókkal. Ugyanezen részleg különleges higiéniai igényeit szolgálja az épület általános rendszerétől leválasztott steril légtechnikai és vízgépészeti rendszer, mely felforralt és visszahűtött steril vízszolgáltatást biztosít.

A fejlesztési beruházások várhatóan az ősszel fejeződnek be, melynek köszönhetően egy szerkezetében, felszereltségében és működésében is rendkívül modern komplexumban látják majd el a pécsi ”400 ágyasba” érkező betegeket.

Képgaléria:
http://aok.pte.hu/hu/galeriak/galeria/535

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!