Új felsőoktatási struktúra körvonalazódik

2015. január 16.

edupress.hu - 2015-01-15 

Változott a felsőoktatási költségvetés: hétmilliárd forinttal több jut az intézményeknek
A 2015. évi költségvetés tervezetéből az derül ki, hogy az egyetemek és a főiskolák a következő évben összesen 143 milliárd forint állami támogatásra számíthatnak majd, amely az előző évi büdzséhez képest hétmilliárd forint többletet jelent. Az állami felsőoktatási intézmények strukturális átalakítását elősegítő Felsőoktatási Struktúraátalakítási Alap ebből az összegből 12 egyetemnek és főiskolának juttat támogatásokat adósságaik rendezésére. A legtöbbet a Nyugat-magyarországi Egyetem, a Nyíregyházi Főiskola és a Pécsi Tudományegyetem kapta. Az összegért cserébe az intézményektől az Emberi Erőforrások Minisztériuma szervezeti ésszerűsítést kért. Ez a megállapodás – mint Palkovics László elmondta – az intézményekkel folytatott korábbi tárgyalások alapján jött létre. Kiválósági támogatásokra 9,8 milliárdot különít el a büdzsé, amely csaknem megegyezik az ideivel. A kiválósági támogatások célja – melyeket a Nemzeti Kiválóság Program keretein belül ítélnek oda – hogy az ország versenyképességének, innovációs teljesítményének és a társadalom megújulásának alapját képező emberi erőforrás minőségét fejlesszék azáltal, hogy növelik a kutatói szféra munkaerő-piaci esélyeit és felszámolják a versenyképességi hátrányokat.

http://www.edupress.hu/hirek/index.php?HirID=32172&pid=egycikk

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!