A Pécsi Tudományegyetemnek alapvető célja, hogy a tehetséges, kutatásba bevonható hallgatók a képzésük elejétől kezdve kiemelt szerepet kapjanak. Áprilisban indult és november végéig tart az a közel 300 millió forint európai uniós támogatással járó pályázat, mely ebben a folyamatban hivatott segíteni az egyetemet.
A PTE hallgatóinak tehetségkibontakoztatását folyamatosan támogatják a tehetséggondozás tradicionális közösségi alapintézményei, a Tudományos Diákkörök, a Szakkollégiumok és a Doktori Iskolák. Ez a gazdag tradíció, erős szakmai és tudományos háttér a változó képzési rendszerben is biztosítja a tehetségek kiválasztását, fejlesztését.
Az egymásra épülő, egymással szorosan együttműködő tehetséggondozási műhelyek lehetővé teszik, hogy az ígéretes hallgatók korán bekapcsolódjanak a tehetséggondozási rendszerbe még az alapképzés során, és minél nagyobb arányban jelentkezzenek diplomájuk megszerzése után a doktori képzésbe. Így egy jól felépített kutatói életpályamodell segítségével a minőségi utánpótlás-nevelés biztosítottá válik. Ebbe a folyamatba természetesen fontos bevonni azokat az oktatókat, kutatókat, akik aktívan rész vesznek az utánpótlás nevelésében, és a kutatói utánpótlás biztosításában.
Projekt alapadatai:
Projekt megvalósítási időszaka: 2015. 04.01. – 2015. 11.30.
Támogatás összege: 299 310 900 HUF
Projekt szakmai vezetője: Prof. Dr. Kovács L. Gábor
Projekt azonosítószáma: TÁMOP-4.2.2.B-15/KONV-2015-0011
További információ:
Nagy Eszter
projektmenedzser
nagy.eszter2@pte.hu
72/501-500/12750
Dokumentum(ok)
-
sajtokozlemeny_2015.05.26..doc
.doc
download