A kedvesség a régi

2015. június 3.

Új Dunántúli Napló - 2015-06-03 - 4. oldal


Nem mindennapi körülmények között kezdődött tegnap egy átadó a Pécsi Tudományegyetem Gyermekgyógyászati Klinikáján: Molnár Dénes igazgató ugyanis a megújult és kibővített ambulancia és sürgősségi osztály bemutatása előtt a régi szárnyban köszöntötte a vendégeket - elmondása szerint azért, hogy még élesebb legyen a kontraszt a "retró" és az új között. A döntés jónak bizonyult: bár a régi szárnyat sem éreztük különösebben hidegnek, vagy éppen lerobbantnak, a felújított részek valóban gyönyörűek lettek, s minden kívánalomnak megfelelnek.
Bár nem készítettünk erről kutatást, de valószínűleg nem állunk messze a valóságtól, ha azt mondjuk, hogy a gyermekklinikán már minden pécsi szülő megfordult legalább egyszer. (A klinikaigazgató elmondta: egy évben átlagosan százezer járó- és tízezer fekvőbeteget kezelnek.) A felújítás - amely harmincmillió forintból valósult meg, ennek felét a Pécsi Tudományegyetem, másik felét a klinikát segítő alapítványok adták össze - pozitív hozadékaival (a megmaradt kedvesség mellett) tehát biztosan sokan fognak szembesülni.
- Meglehet, hogy sokaknak úgy tűnik, ezen a klinikán gyakoriak az átadások - mondta Bódis József, a pécsi egyetem rektora. - Ha ez így van, akkor az annak köszönhető, hogy az itt dolgozók ügyesen élnek a lehetőségekkel, és a gyógyítás mellett arra is odafigyelnek, hogy milyen környezetben végezzék a munkájukat.

 

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!