2015. október 1, 12.30, Rektori Hivatal
Kedves Kollégák!
A 2015. szeptember 23-án megjelenő INTERREG Danube Transnational Programme keretében megjelenő pályázati kiírásról tájékoztató előadást szervezünk, előadóadóként Hegyesi Béla, a Nemzetgazdasági Minisztérium Területfejlesztési Tervezési Főosztályáról - mint az program kapcsolattartója - fogadta el meghívásunkat, így első kézből értesülhetünk a kiírás részleteiről, az előadás végén pedig lehetőség lesz a felmerülő kérdések megvitatására is.
A transznacionális együttműködési programok lényege, hogy az egy területi egységként értelmezhető, több országból álló területek intézményei közösen keressenek megoldásokat a térséget érintő problémákra. A projekt célja a megoldások közös keresése, de nem a „megoldás” megvalósítása, a projektek így leginkább tervezési, kutatási, szakmai együttműködési jellegűek, melyek indokolt esetben kisebb kivitelezési elemeket is magukba foglalhatnak.
A DUNA program fő prioritásai:
1.K+F és társadalmi innováció a Duna Régióban
2.Környezet és kulturális felelősség a Duna Régióban
3.A jobb összekapcsolódásért a Duna Régióban
4.Intézményi együttműködések a Duna Régióban
A programon való részvétel előzetes regisztrációhoz kötött:
https://docs.google.com/forms/d/1WqUtRoKv5OBaPUmZKD95qIdgVRllci8jr45lXH0WWhk/viewform?c=0&w=1
Köszönettel és üdvözlettettel:
Jankovics Réka
Projektmenedzser
Pécsi Tudományegyetem Kancellária
Pályázatmenedzsment és Innovációs Igazgatóság
Pályázati Koordinációs Főosztály
Nemzetközi Pályázati Csoport
7622 Pécs, Vasvári Pál u. 4 (220. iroda)
Telefon: + 36-72-501-500 (12292)
E-mail: jankovics.reka@pte.hu
Dokumentum(ok)
-
INTERREG_Danube_Transnational_Programme_eloadas.pdf
.pdf
download