Használható a műszaki tudás

2015. november 2.

Új Dunántúli Napló - 2015-10-31 - 11. oldal

Pécsett tervezi pályafutását a Pécsi Tudományegyetemen egyre nagyobb lendülettel folyó SZKK 3D projekt egyik motorja, Dr. Maróti Péter, aki szerint a 3D nyomtatás jelentette technológiai forradalom néhány éven belül az egész egészségügyet átalakíthatja. Az orvoskar doktorandusza nemrég rektori és dékáni elismerésben is részesült.

Az orvosképzést nagyban korszerűsítő és megkönnyítő Skills Labor létrehozásában játszott központi szerepéért és tudományos tevékenységéért kapott oklevelet a közelmúltban mind az orvoskar, mind az egyetem vezetésétől Maróti Péter. A 25 éves PhD-hallgató az orvoskar legújabb kutató generációjához tartozik, szakterülete, a 3D nyomtatás felhasználása az orvostudományokban pedig egyike a legígéretesebb és leggyorsabban fejlődő kutatási irányoknak. A Pécsi Tudományegyetem természetes választás volt Maróti Péter számára, hiszen pécsiként már a gimnáziumi tanulmányait is a PTE-hez tartozó Babits Mihály biológia-fizika szakos tagozatán végezte. Ezután logikus választás volt az orvoskar, bár szíve a műszaki pálya felé is húzta. Az egyetemen aztán nagy kedvvel vetette bele magát a közösségi életbe, 2011-ben a hallgatói önkormányzat vezetését is elnyerte. Hallgatói vezetőként elsősorban az érdekképviselet és a szakmai munka összehangolására törekedett, és ennek lett gyümölcse a SkillsLabor, amely az orvosképzés régi és egyre égetőbb problémájára nyújt megoldást.

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!