Pro Sanitate Savariae Életmű-díjat kapott Dr. Szabó László

2016. november 14.

Forrás: alon.hu /2016.11.13.

Idén a szombathelyi Agóra Művelődési és Sportházban rendezték meg a hagyományos Szent Márton-gálát, ahol egyebek között karitatív területen dolgozóknak, kiemelkedő teljesítményt nyújtó szakembereknek adtak át városi kitüntetéseket.

Dr. Szabó László 1961-ben szerzett diplomát a Pécsi Orvostudományi Egyetemen, ezt követően került a Markusovszky Egyetemi Oktatókórház Csecsemő- és Gyermekgyógyászati Osztályára, mint központi gyakornok, majd segédorvos. 1965-ben szerzett szakképesítést, 1977-ben főorvosi kinevezést kapott.

Kitűnően képzett szakember, mindenkori munkáját példamutató lelkiismeretiséggel és magas orvosi hivatástudattal végezte. A genetika és fejlődési rendellenesség szakterületét nagy hozzáértéssel fogta össze, megteremtette és továbbfejlesztette a genetikai laboratóriumot, új módszereket vezetett be, orvos munkatársakkal ismertette meg szakterületét.

Országosan, sőt nemzetközileg elismert módon vett részt a velőcső záródási hibák megelőzésének nagy pontosságot és kitartást igénylő nemzetközi programjában. Hasonlóképpen pótolhatatlan tevékenységet folytatott a gyermekkori diabetes mellitus és egyéb endokrin betegségek kezelésében és gondozásában.

Az orvostanhallgatók, gyermekápolónők és védőnők képzésében, illetve továbbképzésében, valamint az általános orvosok és gyermekgyógyász szakorvosok időszakos továbbképzésében magas szintű tudását eredményesen hasznosította. 1999. június 30-ig dolgozott a kórházban. Etikai és orvosetikai magatartása példamutató.

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!