A legjobbak között a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara a Heti Válasz felsőoktatási rangsorában

2016. december 8.

 

Tizenkettedik alkalommal jelent meg a Heti Válasz felsőoktatási rangsora. Idén először olyan rangsorokat is figyelembe vettek, amelyek az oktatók kiválósága szerint minősítették az intézményeket.

 

Fotó: valasz.hu

A Heti Válasz a magyar sajtópiacon elsőként jelentette meg a magyar egyetemek és főiskolák rangsorát, melyet azóta is évről évre összeállítanak.  A rangsor kialakítói minden évben arra törekednek, hogy lehetőleg minél több szempont alapján hasonlítsák össze az intézményeket, hogy ennek alapján a jelentkező diákok, a végzős hallgatókat alkalmazó piac, és az akadémiai oldal perspektíváit is mérlegeljék. A Heti Válasz rangsora az Oktatási Hivatal együttműködésével készült, a Hivatal kezelésében lévő felsőoktatási statisztikai adatbázisból származó adatok felhasználásával. A mutatószámok többek között tartalmazzák a túljelentkezést (amely a népszerűségre utal), a munkaadók véleményét, toborzók véleményét az adott intézményről, OTDK helyezéseket, az oktatók és hallgatók arányát valamint az oktatói gárda összetételét. A Heti Válasz közleménye szerint az előző rangsorokhoz képest egy jelentős újítást is bevezettek: már nemcsak a felvett hallgatók, hanem az oktatók kiválósága szerint is rangsorolták az intézményeket, vagyis figyelembe vették, hol oktatnak a legjobban képzett tanárok, és egy oktatóra hány hallgató jut, vagyis mennyire személyes a képzés.  Az idei összesítésben a PTE ÁOK orvos- és egészségtudományi képzési területen, általános orvos osztatlan képzés területen és fogorvos osztatlan képzési területen egyaránt az előkelő második helyen végzett a rangsorban.

A teljes rangsor a Heti Válasz november 24-i számában olvasható – vagy elektronikusan elérhető a Digitalstandon.

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!