Méltóság mezeje program

2017. április 3.

A súlyos állapotú, gyógyíthatatlan betegek ellátása kiemelten fontos, az emberi méltóság az élet utolsó pillanatáig megőrizhető - a "Méltóság mezeje" elnevezésű nemzetközi rendezvény erre hívja fel a figyelmet. Ősszel nárciszokat ültetnek - a virág a gyógyíthatatlan daganatos betegek és ápolóik szimbóluma - tavasszal pedig, a nárcisz virágzásakor sétával egybekötött megemlékezést tartanak. A Pécs-Baranyai Hospice Alapítvány által szervezett programra idén április elsején került sor Pécsett, az Északi Várfalsétánynál.

A programhoz minden évben iskolák is csatlakoznak, hisz a témát nem szabad tabuként kezelni. Már gyermekkorban el kell kezdeni a tudatos nevelést, ami a betegséghez és az elmúláshoz való viszonyt természetessé teszi, és fejleszti a gondoskodás és segítségnyújtás iránti nyitottságot is.

A daganatos betegek ingyenes ellátására létrejött Pécs-Baranyai Hospice Alapítvány 2004-ben kezdte meg működését, szolgáltatásaik ma már a megye 71 településén elérhetőek. Az alapítvány harminc munkatársa - orvosok, ápolók, pszichológus, dietetikus, gyógytornász - a végstádiumban lévő betegek testi és lelki problémáinak enyhítésén, szeretteik áldozatos munkájának támogatásán dolgozik, elősegítve, hogy a betegek otthonukban maradhassanak. Naponta 40-60 gyógyíthatatlan betegnek segítenek megyeszerte.

Forrás

Új Dunántúli Napló

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!