Európai színvonalú sejtvizsgáló laboratórium

2017. április 7.

A Pécsi Tudományegyetem a közelmúltban elindította új infrastrukturális és eszközbeszerzési projektjét, amely a Széchenyi 2020 program keretében, az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatásával valósul meg, 737,59 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatással. A projekt célja egy nemzetközi élvonalba tartozó specializált kutatási központ létrehozása.

Számos betegségben játszanak kritikus szerepet a károsodási folyamatban képződő, kis mennyiségben előforduló speciális sejtek, ezekre jó példát szolgáltatnak a rák őssejtek, vagy az őssejthez hasonló sejtek, melyeknek meghatározó szerepe van a citosztatikus rezisztencia kialakulásában, és a kezelés hatékonyságának lecsökkenésében. Ezen sejtek nagy hatással vannak a rákos betegek túlélési esélyeire, ezáltal stratégiai jelentősége van ezen kis számban előforduló sejtek vizsgálatának, ami azonban speciális eszközparkot igényel.

A nemzetközi élvonalba tartozó specializált kutatási központ ezeknek a kis számban előforduló speciális sejteknek az elválasztását, és ezt követően tulajdonságaik megismerését teszi lehetővé. A projektben kialakítják az ehhez szükséges infrastruktúrát, ami sejtanalitikai laborból (a sejtek izolálására és funkcionális analízisére), génexpressziós és mutációs analízis laborból, és kémiai laboratóriumból áll.

A projekt eredményeként a genomikai infrastruktúra tudományos, kutatási és oktatási célú felhasználásával nő a nemzetközi kutatási hálózatokban történő részvétel aránya, emelkedik az egyetemi kurzusok színvonala, és bővülnek az egyéni és közös kutatási lehetőségek, eredmények.

A központ kialakítása új lehetőséget jelent a rák őssejttel kapcsolatos területen a PTE kutatói számára, valamint hosszú távon megteremti a társadalmi, egészségügyi hasznosítás lehetőségét is.

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!