Veszélyes szúnyogokat fogtak be Pécsett

2017. augusztus 15.

Már a szúnyogcsípés sem olyan, mint régen. Egyre veszélyesebb lehet.

Magyarországon is megint megjelent egy újabb szúnyogfaj, amelyiknek semmi keresnivalója nem lenne itt. A koreai szúnyog Ázsiába való. Mégis, a Pécsett csapdázott szúnyogok közül idén már minden ötödik ilyen volt, pedig csak tavaly tűnt fel. Csúnya betegségeket terjeszthet.

Európában először Belgiumban fogtak be koreai szúnyogot 2008-ban, 2011-ben Olaszországban, 2015-ben Németországban, és tavaly már Magyarországon is találtak belőle. A feltételezések szerint külföldi gumiabroncsokban érkeztek a peték Európába. A klímaváltozás miatt pedig ezek a szúnyogok életben tudtak maradni, sőt szaporodóképesek is.

"Az mindenkit meglepett, hogy nemcsak áttelelnek, de ilyen ütemben szaporodnak is - mondta a lapnak Kemenesi Gábor, a Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpont munkatársa. Ez nemcsak nálunk probléma, Európában is egyre nagyobb gond, ezért a kutatásokat komoly nemzetközi figyelem kíséri".

Nem ez volt az első ilyen szúnyogfaj sem Magyarországon, se Európában. Az ázsiai bozótszúnyog is ilyen, és a sokkal veszélyesebb tigrisszúnyogból is találtak már hazánkban. Az új fajok megjelenésében az is kellemetlen, hogy nem csak éjszaka, hanem fényes nappal is csípnek. Magyarországon 53 szúnyogfaj él, de csak körülbelül tíz ártalmas és csak a nőstények szívnak vért.

forrás

Vasárnap Reggel

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!