Gerincműtöttek és műtétre várók találkozója - november 3.

2017. október 9.

A VERTEBRA Alapítvány 1990-ben jött létre azzal a céllal, hogy segítse a gerincbetegségek gyógyítását és megelőzését, támogassa a gerincbetegségekben szenvedőket.

Az alapítvány segít a kórházaknak az egészségügyi eszközök vásárlásában, a szakemberek továbbképzésének támogatásában, a tájékoztatásban, továbbá rendez betegtalálkozókat, különböző programokat, és működtet fórumokat a betegek érdekében. Tevékenységében kiemelt szerephez jut a gyerekek támogatása.

Bár a gerincferdülés mozgásszervi betegség, a szakemberek tapasztalatai szerint a páciensek nagy többsége betegségét és a kezelést (korzettviselést és a műtétet) sokkal inkább lelki próbatételként éli meg, semmint fizikai panaszként.

Az érintett gyerekek jó része ellenáll, elutasítja a korzett viselését, nehezen vehető rá az együttműködésre. Éppen ezért nagy hangsúlyt helyeznek arra, hogy a konzervatív kezelésben a fizikai állapotváltozásra való törekvés mellett kapjon legalább akkora szerepet a pszichés problémák feloldása is, és a gyerekekkel való törődés személyes, valódi odafigyelés legyen. Tapasztalataik szerint a lelki gátak feloldásában a legnagyobb segítség a társaktól, a közösség erejétől remélhető. Nyári és téli táboraik, különféle programjaik is ezt a hatást célozzák.

Lelki támogatásra nagy szükség lehet a gerincműtét előtt és után is. A műtét kapcsán ugyanis olyan nagy mértékű, és az élet minden területét meghatározó változásról, óriási átalakulásról beszélhetünk, aminek feldolgozása bensőséges, személyes közeget igényel: egy olyan közösséget, ahol mindenki érti a másikat.

Az eredmények egyértelműen visszaigazolják a pszichés, érzelmi segítségnyújtás szükségességét. Hála az elkötelezett szakembereknek, önkénteseknek és támogatóknak, a gerincferdüléses páciensek ügye egyre fontosabbá válik.

Hagyományos és népszerű programjukat, a gerincműtöttek és műtétre várók találkozóját idén november 3-án, 16 órától tartják Budapesten, a Fővárosi Művelődési Házban (Budapest XI. kerület, Fehérvári út 47).

A programot mindazoknak hirdetik, akiknél szóba került az operáció lehetősége, tehát várják:

  • a műtéti határon lévő tinédzsereket, fiatalokat, akik több információval szeretnének rendelkezni a döntéshozáshoz
  • mindazokat a műtétre várókat, akik szeretnének többet tudni a beavatkozásról, és a műtéti utáni életről ("élet elmerevített háttal")
  • az idiopathias scoliosis vagy más, ismert okból kialakult gerincferdülés műtéti kezelésében érintetteket
  • azokat, akik félnek, és azokat is, akik határozottak

 

A program kötetlen, fórum jellegű.

A programon előadóként vesz részt:

dr. Tunyogi-Csapó Miklós ortopéd sebész, a Pécsi Tudományegyetem egyetemi adjunktusa

Moderátor: Schuster Barbara koordinátor (gerincműtött páciens)

 

A rendezvény ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Kérjük, részvételi szándékát itt jelezze:

https://docs.google.com/forms/d/164JE3Bkunv1_eqEWcGtS8v2VeMs5NG6RFSB-UU7MCYI/edit

 

További információ

Schuster Barbara

info@gerincferdules.hu

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!