Orvosként - másként: dr. Szentkereszty László sebész előadása

2017. november 17.

Mitől marad orvos egy sebész? Megtalálom-e a magam útját? Megmondjam-e az igazat? Átlagos hivatás, vagy átlagon felüli? Mit lehet elérni, és mit érdemes? Hogyan lesz az életem teljes egész?

Ezekkel a kérdésekkel is foglalkozik előadásában dr. Szentkereszty László sebész. Szó lesz a daganatos betegekkel való kapcsolatáról, a halálközeli helyzetekről, valamint arról a háttérről is, amiből táplálkozik.

Az előadás november 23-án 18 órakor kezdődik, helyszíne a Dr. Entz Béla Klinikai Oktatási Központ előadóterme (7624 Pécs, Ifjúság út 13.).

Minden érdeklődőt szeretettel várnak!

Kapcsolódó esemény

Szakmai önéletrajz

Dr. Szentkereszty László 1958-ban született Jászberényben. Debrecenben nőtt fel, édesapja orvos volt, édesanyja zenetanár. A Debreceni Orvostudományi Egyetemen 1983-ban kapott általános orvosi diplomát. Vácott, a járási kórház I.sz. általános sebészetén dolgozott négy évig, majd a budapesti Vas utcai Kórház sebészeti osztályán annak bezárásáig. Szakvizsgáját általános sebészetből 1987-ben szerezte. 1996-ban  a Péterfy Sándor utcai kórház "A" sebészetére nyert felvételt, majd megbízták az V. kerületi sebészeti szakrendelés vezetésével. Ezt a szakrendelést az V. kerületi önkormányzat vette át 1997-ben, azóta munkahelye a Belváros-Lipótváros Egészségügyi Szolgálat. Szakrendelésüket az általános sebészeti profil mellett a coloproctológiai szakirány felé fejlesztette. Néhány évig a proctológiai szakrendelést magánorvosként is folytatta.

A szakrendelői munka mellett rendszeresen operált nagyobb műtéteket a Péterfy Kórház sebészetén, amíg a sebészeti osztály ágyszámát nem csökkentették. Az általános sebészet műtétjeit végzi: gyomor- és bélrendszeri műtéteket, pajzsmirigy- és hasi sérvek sebészetét, visszér-, emlő- és epeműtéteket, sürgősségi hasi műtéteket. Kedvenc területe a vastagbélsebészet. Tapasztalatai megerősítik abban, hogy a magas szintű sebész-szakmai munkát segíti a rendelői és kórházi tevékenység együttes végzése, a kettő kiegészíti egymást. A szakmai szempontok mellett a beteg-orvos kapcsolat szempontjából is előny, hogy a rendelői kivizsgálást követően a kórházi műtétet is ugyanaz az orvos végzi, aki majd a beteg utókezelését, és hosszú távú utánkövetését. Ez a daganatos betegek esetében megkönnyíti az onkológiai gondozást.

Kinevezése pillanatától törekedett a betegcentrikus, udvarias, barátságos és nyílt légkör kialakítására. Ennek elérésében nagy segítségére volt a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Főiskolai Kara egészségügyi szakmenedzser szakának elvégzése is. Nyolc éve nyílt lehetőség arra, hogy a BLESZ-ben az egynapos sebészetet elindítsák. Feladata a szakmai irányítás, az általános sebészeti műtétek elvégzése, továbbá az altatásban végzett vastagbéltükrözések. 2010-2012 között elvégezte a Semmelweis Egyetem mentálhigiéne és szervezetfejlesztés szakát. Az itt megszerzett ismereteket és a gyakorlatot azóta is használja napi munkája során. Többször tartott rendelőn belüli szakmai továbbképző előadást, valamint ismeretterjesztő és egészségmegőrző előadásokat a sebészetet érintő témakörökben.

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!