Átadták a pécsi WHO Collaboration Center hivatalos megbízó okiratát

2017. november 21.

Ahogy arról korábban már hírt adtunk 2017. november 17-én a PTE Dr. Halassy-Nagy József aulájában sor került a pécsi WHO Collaboration Center alapító okiratának ünnepélyes átadására.

Ezzel az aktussal hivatalossá vált az a képzési és kutatási tevékenységekre szóló kiemelt partneri viszony, amelyet a Műveleti Medicina Tanszéken belül működő Migrációs Egészségügyi Központnak ítélt a szervezet magas szintű szakmai tevékenysége és a WHO-val való sokévi együttműködésének elismeréséül.

Az okiratot Dr. Östlin Piroska a WHO Európai Regionális Irodája program igazgatója, a WHO Migrációs-egészségügyi programjának vezetője és egyben a WHO Collaborating Center hálózatának koordinátora adta át. A WHO és az Egészségügyi Államtitkársággal egyetértésben átadott megbízás, amelynek keretében a Migrációs Egészségügyi Központ szakmai feladatait a jövőben ellátja, a WHO Európai Régiójára, azaz összesen ötvenhárom országra terjed majd ki.

Európában ez az egyetlen, kifejezetten ezzel a szakterülettel foglalkozó WHO Collaboration Center. A dokumentumban foglaltak szerint a megbízás négy évre szól.

 

 

Képgaléria

(Kattintson a fotóra, amennyiben nagyobb méretben szeretné böngészni a képeket.)

   

 

 

 

Korábbi kapcsolódó hírek

Ünnepélyes keretek között adják át a pécsi WHO Collaboration Center hivatalos megbízó okiratát / The official appointment of the WHO Collaborating Center will be awarded for the Medical School of the University of Pécs

Ohio-Pécs együttműködés a Globális egészségügy és orvoslás területén

 

Forrás

PTE ÁOK, Műveleti Medicina Tanszék

 
 
Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!