Hírek

Egyéb hírek - 2017. december 20, szerda

A pécsi anatómiai gyűjtemény

–beszélgetés dr. Lázár Gyula emeritus professzorral

Évszázadok óta az orvosképzés talán egyik legfontosabb alaptantárgya az anatómia, aminek elsajátítása a mai napig meghatározza az orvos által kifejtett gyógyító tevékenység hatékonyságát és minőségét. Az utóbbi évtizedekben a digitális technika fejlődésével az oktatók számára új módszertani és didaktikai lehetőségek nyíltak tudásuk továbbadására, ám sok területen mégsem lehet az új módszerekkel helyettesíteni az anatómiai készítmények által nyújtott közvetlen élményt. Dr. Lázár Gyula emeritus professzor – aki már tanársegédként részt vett az intézetben található gyűjtemény gyarapításában – elvállalta, hogy tematikailag átrendezi a preparátumokat, és ellátja feliratokkal az egyes darabokat. Az Anatómiai Intézet folyosóin látható múzeum, valamint „A pécsi anatómiai gyűjtemény” címmel fogalmazott és 167 színes fotóval illusztrált könyve egyrészt megkönnyíti a diákok számára a tananyag elsajátítását, másrészt lehetőséget nyújt felidézni emlékeiket az egyetemünkön korábban végzett orvosoknak. Mindemellett a nem szakmabelieknek is élményszerű bepillantást enged az emberi test felépítésének titkaiba az ismeretterjesztő programok során. Dr. Lázár Gyula lelkesen és odaadóan vezetett körbe a folyosókon, és magyarázta a vitrinek előtt a sokéves, különleges anyag keletkezésének történetét.

 

Schweier Rita írása

 

-Hány év gyűjtőmunkája jelenik meg a folyosókon?

-Indulásának pontos időpontját nehéz megállapítani. Ami biztos, hogy 1924-ben költözött ide a pozsonyi egyetem, és az Anatómiai Intézet is azóta létezik. Dr. Tóth Zsigmond volt az első professzor itt, ám arról, hogy akkor már volt-e Pozsonyból származó gyűjtemény, nincs információnk. Feltételezhető, hogy még nem, és talán Szegedről érkeztek ide az első készítmények, oda pedig valószínűsíthetően a kolozsvári egyetemről kerültek. Ezt azért gondolhatjuk így, mert ezek a preparátumok másként néznek ki, mint azok, amiket dr. Gellért Albert professzor és munkatársai készítettek Szegeden. Ő egy csodás múzeumot hozott létre azután, hogy kidolgozott egy módszert, aminek segítségével a formalinnal fixált szerveket, testrészeket parafinnal átitatva tartósították. Ez volt az életműve. Tanszéki utódja, dr. Csillik Bertalan professzor maga is gyarapította a gyűjteményt, ami egy angol anatómus professzor érdeklődését is felkeltette olyannyira, hogy közösen könyvet is írtak róla. Ez Londonban jelent meg 1991-ben, „The Szeged Anatomical Collection” címmel. Hozzá hasonlóan választottam én is címet a kötetünknek. Jelenleg ez a két gyűjtemény dokumentált könyvben is az országban. A legrégebbi anatómiai múzeum a Semmelweis Egyetemen található Budapesten.

Nálunk a dr. Tóth Zsigmond általi gyűjtemény jelent meg múzeumként a Dischka Győző utcában, ahol az Anatómiai Intézet a sportcsarnokban kapott helyet. A készítményeket egy ötven négyzetméteres szobában helyezték el, az egyik hosszanti, és az egyik keresztfal mellett álló vasszekrényekben. Az intézet szövet-és fejlődéstani részlege a Váradi Antal utca északnyugati sarkán álló épületben volt. Itt tartották az embriológiai anyagot, egy szabályszerű, üveges múzeumi szekrényben, amit körbe is lehetett járni. Ez a gyűjtemény is hozzánk került, amikor 1970-ben az új épületbe költözött az Anatómiai Intézet. Akkor kaptuk ezt a 17 új üvegajtós szekrényt, és az egyik említett vasszekrényt is megőriztük. A számottevő gyarapodás innentől fogva indulhatott meg. Időközben érkezett hozzánk egy boncsegéd, Majoros Zoltán, akinek megvolt az ambíciója, hogy ilyenekkel foglalkozzon. Megtanult németül, majd elvégzett Németországban egy anatómiai preparátumkészítő, főiskolai szintű képzést. Tudását aztán remekül kamatoztatta nálunk, munkáit ma is meg lehet csodálni. Később aztán Budapesten megismertettem azzal a céggel, ami iskoláknak gyártott szemléltető eszközöket. Kértem, hogy tanulja meg a törékeny, apró csontok átlátszó műanyagba ágyazásának módszerét. Úgy gondoltam, hogy az intézetben tud majd ilyesmiket készíteni: például arckoponyacsontokat beágyazni, amiket addig vattába csomagolva őriztem, mert nem mertem a hallgatók kezébe adni. Fél év elteltével aztán bejelentette, hogy állást kínáltak neki ennél a cégnél magasabb fizetésért, és elment tőlünk. Sajnos, ma már nem él, autóbalesetet szenvedett. Nagyon sajnáljuk, mert értékes ember volt, és jelentősen gyarapította a gyűjteményünket. Jelenleg dr. Hollósi Tibor kollégánk az, aki nemcsak kiváló oktató, de csodás preparátumokat is tud készíteni.  A plasztináció nevű technikával – ami sokkal jobb, mint a parafinnal történő átitatás – ma már olyan preparátumok alkothatók, amiket lehet gyűrni-gyömöszölni, így bátran a hallgatók kezébe lehet őket adni. Ilyenek például a plasztinált szívek, amik rendszeresen bekerülnek az órákra.

-Nézegetem a formalinban rögzített preparátumokat – meddig tarthatók ezek el?

-Elméletileg korlátlan ideig, hisz a formalin kicsapja a fehérjéket. Ez egy sajátos technika, amit nevezhetünk balzsamozásnak is. A legrégebbi készítmény talán 1926-ban keletkezett, és a többség is a második világháború előtti, ám még most is jó állapotban vannak. A színük sötétedhet az idők folyamán, és kis mértékű foszladozás is elindulhat a szövetekből, erre utal, hogy az edények fenekén láthatóvá válik egy kis üledék. A preparátor felkészültségétől függ az, hogy milyen szinten tudja letisztítani a felületét a készítménynek, mennyire sikerül leszednie a kis hártyákat az izmokról.

-Különös hangulata van ennek a legrégebbi szekrénynek, ami az Anatómiai Intézet bejáratától a legmesszebb található, már csak azért is, mert ez az embriológiai részleg.

-Ez a szekrény Tóth Zsigmond idejét idézi, a múzeum felépítésének kezdetét, bár akkoriban egészen más dolgok lehettek benne, mint amik most vannak. Ez ugyan az utolsó szekrény, de tekinthető akár az elsőnek is, hisz ez a fejlődés kezdete. A szekrény bal oldali részében az emberi szív fejlődésének stádiumait lehet megtekinteni festett gipszmodelleken. Vannak állati szívmodellek is. A TTK könyvtárában találtam egy két kötetes, összehasonlító anatómiai munkát, amiben a szívtípusok is benne voltak, és ami segített abban, hogy rájöjjek, milyen állatokhoz tartozhatnak a különböző szívek. A békáét felismertem – egész életemben békákkal foglalkoztam, komoly gyűjteményem is van róluk -, és azonosítani tudtam a halét, a gyíkét, a krokodilét, valamint a madárét is.

Középen magzatok vannak, akiknek kék festéket fecskendeztek a bőrébe, vagy a különféle szervek közelébe, és ezáltal láthatóvá válnak a bőrben és a szervek falában a hajszálvékony nyirokerek. A jobb oldalon a csontszöveti alapállomány termelődésére, a csontosodásra vannak példák, lehet látni egy porcos előtelepből alakult magzati kezet, lábat, szegycsontot és medencét. Egy gyermeki kéz csontvázán kis rések vannak a csöves csontok egyik végén. Ezek a porckorongok helyét jelzik, amik a hosszanti növekedést biztosítják. A csontosodás mértéke és a serdülő méretei adnak felvilágosítást arról, hány éves lehet a fiatal. A csontosodás a 18-20 éves kor körül fejeződik be. Van itt még egy modellsorozat is, ami a méhen belüli magzati fejlődést mutatja be a szülés bekövetkeztéig.

Az embriológiai gyűjtemény nagyobb része egy másik folyosószakaszon van, két szekrényben. A 15. szekrényben az ember fejlődését bemutató készítmények találhatóak. Sok időm elment ennek rendezésével, nézegettem a szülészeti tankönyveket a könyvtárban, internetről az újszülöttek, illetve az embriók méreteiről tudakozódtam. Segítette a munkámat dr. Ertl Tibor neonatológus professzor is, aki igazolta, avagy módosította az általam talált adatokat. Ami itt látható, az tömény tragédia, mert ezek a gyermekek meg sem születtek, vagy holtan születtek. Sajnos, nincsenek róluk adataink. Ez itt például egy óriás csecsemő, aki megszületett, ez látszik onnan is, hogy ellátott köldökzsinórja van. Valószínűleg cukorbeteg lehetett az édesanyja, azoknak születhet ilyen nagy gyermekük. Nem lehet megmondani, hogy hány kilós, mert erről ugyancsak nincs adatunk. Ennél a magzatnál az édesanya koraterhesen hunyt el, és csak a boncolásnál derült ki a terhessége.

A 16. szekrényben fejlődési rendellenességekkel született magzatok vannak. Gyakori az agynélküliség, az „anencephalia”, ebből van a legtöbb készítményünk. Előfordul, hogy az agy kitüremkedik az agyburkokkal együtt, mert nem záródik le a koponya - ez az „exencephalia”. Létezik továbbá olyan, hogy „hygroma colli”, ami többrekeszes, sárgás színű folyadékot tartalmazó nyirokeredetű hólyag a nyakon. Erről a gyermekről szobor is készült.

Van egy olyan készítmény, amelyhez személyes kapcsolatom is fűződik. Egy nem gyakori fejlődési rendellenességről van szó. Ez a gyermek Pápán született. A pápai patológus főorvos Pécsről ment el, ismertük egymást, és szólt nekem, amikor a gyermek világra jött. Elhozták ide, aztán a radiológusokkal készíttettem egy röntgenfelvételt, majd felboncoltam, lefotóztam, dokumentáltam. Úgy hívják a rendellenességet, hogy „cephalothoracopagus – Janus asymmetros”, utóbbi azt jelenti, hogy hátul is van egy arca, és az egymással szembenéző két magzat feje és mellkasa összenőtt. A hátsó része innen most nem látszik, ott egy szeme van - tehát egy küklopsz. Bekerült az országos nyilvántartásba is, mert néhány évvel később dr. Czeizel Endre elkérte a dokumentációt róla, és egy könyvet is megjelentetett ezekről a fejlődési rendellenességekről.

Vannak itt más, az alsó testfelükön összenőtt magzatok is. A szétválasztó sebészet hatalmas eredményeket ért el esetükben az utóbbi évtizedekben, pedig az ember azt gondolná, hogy anatómiailag lehetetlen a sikeres szétválasztásuk és az életben maradásuk. Az agyi összenövések azonban már sokkal kritikusabbak, nem egy esetben meghaltak azok, akiket próbáltak megműteni.

-A legelső szekrényekben helyezte el a mozgásrendszerhez tartozó preparátumokat, gondolom, nem véletlenül.

-Fontos szempontom volt, hogy a szakmailag összetartozó területek egymás közelében legyenek, és kapcsolódjanak az oktatás menetéhez, ugyanakkor ezt az ember anatómiájával nehéz összeegyeztetni. Az egyetlen, amit skatulyázni lehet, azok a mozgással kapcsolatos rendszerek, ezért is kerültek az első két szekrénybe. Itt van a törzs, valamint az alsó és a felső végtagok. Az elhelyezésbe beleszólt a készítmény tárolóedényének, illetve magának a készítménynek a nagysága is. A méretesebb alsó polcokon találhatóak a nagyobb edények. Nemcsak emberi preparátumokat helyeztem itt el, hanem műanyag modelleket is – az itt látható gerincek kiváló minőségűek, jól kivehetőek az erek, az idegek, nagyon élethűek.

A lenti sorban az a csípőízületes preparátum, valamint az a két csontváz biztosan Tóth Zsigmond idejéből való, sötétebb színűk is utal erre. Sajnos nem látták el dátummal az edényeket, így nehéz pontosan megmondani, mikoriak. Ezeknek pénzben kifejezhető értékük nincs, eszmei azonban annál inkább. Pótolhatatlanok, ezért csak itt tanulmányozhatóak. Innen csak a műanyag modellek vihetők be a boncterembe.

Látható egy medence is, aminek az átmérőit drótokkal tüntettük fel. A medenceátmérők ismerete szülészeti szempontból nagyon fontos. A kéz-, a csípő-, és a térdízület parafinnal átitatott preparátumait Szegedről kaphattuk, mert fa talpuk van, és ott ilyen talpakon állnak a készítmények. Fontos, hogy a csontok szerkezetét is megmutassuk. A rendezés előtt ezek a combcsont két végéből kifűrészelt lemezek egy tálcára voltak lerakva, ezért úgy döntöttem, hogy fölragasztom őket egy sötétbarna csempére, amin a csont trajektoriális szerkezete jól látható. Ez itt egy szarvasmarha lábközépcsontja, az meg egy majomnak a csípőízülete. Érdekességnek számít az a szegycsont is, amit egy mellkasműtétnél hosszában kettévágtak, majd a műtét után drótokkal egyesítettek. Hozzá találtunk életkori adatot is – ez az ember 75 éves volt. Ez a felezett újszülött medence is nagyon régi készítmény - ez is szegedi -, és láthatjuk egy újszülött pici combcsontját is. A főverőeret piros anyaggal feltöltötték, és a mellékágak is jól kivehetőek.

Tematikailag a következő rész a koponya, amiből szép gyűjteményünk van. Felül állati koponyák láthatóak: ez a kettő pávián, mellettük egy csimpánz gyerek, és azután jönnek az emberi koponyák. Ezen a 25 hetes koponyán a kutacsokat is alaposan meg lehet vizsgálni. Az egyik gyerekkoponya belsejében találtunk egy kis cetlit, amire ráírták a halott lányka nevét, korát, és azt is, hogy 1946-ban hunyt el. Érdemes egy pillantást vetni a borz koponyájára is, ami azért érdekes, mert nagyon erős rágószervei vannak, és az ízületi vápa körülveszi az ízületi fejet, ezért az állkapcsot nem lehet kibuktatni a helyéről – ellentétben az emberével, ami leesik, ezért kell rugóval rögzíteni a koponyán. A borzét oldalra elnyomva lehet csak kiakasztani. Az állatkoponyákat azért helyeztük ide, hogy a fogazatot is jól össze lehessen hasonlítani. Ezek itt ragadozók - egy róka és egy kutya -, lejjebb egy felnőtt férfi koponyája látható kissé hiányos fogazattal, valamint egy 75 éves asszonyé fogazat nélkül, elsorvadt állkapoccsal. Van itt egy antropológiai mérőműszer is, ami még Tóth Zsigmondé volt. Ez a műszer segített nekem abban, hogy milliméternyi pontossággal le tudjam mérni a különböző koponyákat. Interneten kerestem hozzájuk további adatokat, fotókat, három-négy forrást is tanulmányoznom kellett ahhoz, hogy meghatározhassam a korát a koponyák tulajdonosainak.

A színes koponyákat Majoros Zoltán készítette, nagyon aprólékos munkával. Az atlaszok segítségével azonosította a kiszínezett csontok részeit, a latin nevüket legépelte papírszeletekre, amiket a koponyát tartó deszkára ragasztott, és a nevektől cérnaszálakat vezetett az azonosított csontrészhez. Különlegességnek számít ez az oroszlánkoponya is, amihez egy érdekes történet is fűződik. Szigetváron volt egy vándorcirkusz, ahonnan megszökött két oroszlán. Mivel nem tudták őket befogni, kerestek egy vadászt, aki lelőtte őket. Ennek a vadásznak a lánya egy anatómus tanársegédnek volt a felesége. Az anatómus nagyon megörült a zsákmánynak. Az intézet boncmesterének közreműködésével elkészítették a csontvázukat. A végtagok összefűzött csontjai is megvannak.

Az a koponya is szép munkának számít, aminél szétszedték a csontokat, majd egymástól távol tartva őket fémlemezekkel visszaépítették őket. Az agykoponyacsontok szétszedése egyébként nem túl bonyolult feladat, mert tele kell önteni a koponyát babbal, beletenni egy vödör vízbe, és amikor a bab megduzzad, szétfeszíti a csontokat. Ám azt, hogy az arckoponyacsontokat hogyan szedték szét, ma sem tudom, mivel azok igen törékenyek.

-Nagyon finoman megmunkált darabok ezek, olyanok, akár a műalkotások.

-Valóban, ilyen módon is lehet őket értékelni. Ha továbblépünk, a folytatásban a koponyán belüli képletek következnek. A négyes és az ötös szekrénybe az agy és a gerincvelővel kapcsolatos készítmények kerültek. Itt látható az a preparátum, ami a könyv címlapján is szerepel, és ami ugyancsak Tóth Zsigmond időszakából való. Ez azért különösen értékes, mert ebben csaknem az egész anatómia benne foglaltatik:  koponyacsontok, az arcot borító bőr, az agyi érrendszer, izmok, a gerincvelő, a csigolyák, a pajzsmirigy, a légcső – tehát a tanítandó anyag körülbelül hetven százalékának szöveteit tartalmazza, és precíz, igazán minőségi munka.

-Kézügyesség, precizitás, odafigyelés, finomság, szaktudás – mindez komplexitásában szükséges tehát ahhoz, hogy megszülessen egy ilyen szép preparátum.

-Ez így van, és ezért kell nagyon megbecsülni azokat, akik erre képesek, sajnos nincsenek sokan. Voltak diákköröseink, akik azért jöttek hozzánk, mert műtéti szakterületre készültek, és boncolni szerettek volna. Demonstrátorokként vettek részt az oktatásban, majd orvosként kiváló sebészekké váltak. Fontos, hogy a hallgatók megérezzék, mihez van tehetségük. Volt egy kiváló képességű tanítványom, aki mindenáron sebész akart lenni, ám nem volt meg hozzá a kézügyessége. Sikerült lebeszélnem a szándékáról. Legutóbb, amikor találkoztam vele, egy komputereket árusító cég munkatársaként dolgozott. Nem kellett volna orvosi pályára jönnie, de ezt nem ismerte fel. Valószínűleg kiváló bölcsész vált volna belőle, mert remekül írt. Az oktatás részeként nekünk az is dolgunk, hogy tanácsainkkal segítsük a diákokat, de be kell vallanunk, nem mindig járunk sikerrel.

A koponyák között találunk még egy nagyon érdekes preparátumot, ami a fej és a nyak ereit és idegeit mutatja be szárított készítményen. Ezen gondosan kidolgozottak a csontok, megvan a szem, láthatóak a szemizmok is, az idegeket cérnákkal helyettesítették, az ereket pedig feltöltötték. A felesleges csontokat is eltávolították azért, hogy azt a mély területet, amit a boncteremben nem lehet bemutatni, látni lehessen. Ez a különleges készítmény a dolgozószobájában volt Szentágothai, Flerkó és Sétáló professzoroknak is, és emlékszem, hogy a hallgatók medikus koromban sokat riogattak vele. Azt mondták, hogy „a szőrös agyon rúgott ki a Szentágothai”. Ez az a bizonyos szőrös agy, ami azonban 1957 óta nem volt bent a vizsgákon. Ez is egyike lehet a rémmeséknek, amikkel egymást „etetik” a hallgatók.

A szekrény hátuljában van egy szétszedhető, nagyon hasznos agymodell, mellette egy Majoros-készítmény: az agytörzs alsó része, három dimenziós modell formájában. A piros a mozgató, a kék az érző, a zöld pedig a vegetatív idegrendszerhez tartozó magokat jelöli. Tartozik leírás is hozzá, tehát a hallgató mindent le tud olvasni róla. Fontos készítmény ez a középvonalban felezett agy is, mert látszik rajta az orrüreg az orrkagylókkal, a kemény szájpad, és a szájüreg a nyelvvel. Egyidejűleg látható rajta az idegrendszer és két további szervrendszer kezdete is.

A további szekrényekben láthatjuk a koponyában található hallószerv központi részét a halántékcsonton belül, valamint ezeket a parányi, kerek műanyag korongba ágyazott hallócsontokat, amiket a hallgatók „nyalókáknak” neveztek el. Ezeket műanyag és gipsz modelleken nagyobb méretben is megmutatjuk, rajtuk tanulmányozható a csontos labirintus, ami a halló- és egyensúlyozó szerv receptorait tartalmazza. Jelenleg a klinikum már ott tart, hogy a csigajáratba feldugnak egy drótot, és az azon vezetett elektromos impulzusokkal működtetni tudják a hallórendszert. Az elektronikának és a digitális technika fejlődésének köszönhetően ez hatalmas tudományos eredmény. A szekrényben alul, a hallócsontok - kalapács, üllő, kengyel - gipsz modelljei láthatóak. Ezeket az Élettani Intézettől kaptuk. Az otthonról hozott maradék padlószegő lécekre ragasztva jól tanulmányozhatóak.

A hallószerv után következnek a szemmodellek, amik dr. Tóth Pál docens terve alapján készültek. Ezeken a madzagok húzogatásával a szem mozgását lehet bemutatni. Hat szemizmunk létezik, ezek közül van, amelyik emeli a tekintetet, és van, amelyik jobbra vagy balra viszi. A modellek által a hallgatók könnyen megértik ennek lényegét.

Ezután következik a légzőrendszer, ami ugyancsak a koponyában kezdődik. A fönti készítmények az orrüreget mutatják különféle síkokban, az orrkagyló vérellátását, és van itt egy nyaki keresztmetszet is, amin a légcsövet, a gerincvelőt és a gégét lehet látni. Majoros Zoltán csodás tüdőpreparátumai is ebben a szekrényben találhatóak: ez az emberi tüdő egyik lebenye, és itt van két kutyatüdő. Azért épp a kutyáét készítette el, mert ennek az állatnak három tüdőlebenye van, létezik egy középvonali is. A testéhez képest tehát óriási a légzőkészüléke, azért tud annyit loholni. Először felfújta a tüdőt, majd kiszárította. Olyan könnyűek ezek a készítmények, mint a toll, és rendkívül törékenyek is. 

Vannak itt gégék és légcsövek is, továbbá háború előtti korróziós preparátumok, bronchusok. Valójában ezek adták nekem az ötletet ahhoz, hogy korróziós vesét készítsek. A tüdő után a mellkasban a szív következik, és alul, a három nagy edény egyikében, ezen a keresztmetszeten a szívet látjuk a szívburokban, a másikon pedig ferde síkban. Remekül kivehetőek a kamrák, a pitvarok és a kamrasövény is. Láthatunk még plasztinált, átitatott szíveket, amik disznóból valók, ebből készült egy sorozat is. A sertésszívben ugyanazok az üregek és izmok találhatók, mint az emberében, ezért ezeket nagyon jól lehet az oktatásban használni.

A fönti részben a régi szívpreparátumok vannak, és még egy Majoros-munka a tüdőszegmentumok bemutatására. Ezeket a bronchusokon keresztül különböző színű festékekkel feltöltötte, láthatóvá téve a tüdőlebenyeket felépítő kisebb anatómiai egységeket. Értékes az a három kis gyermekszív is. Az artériák piros, a vénák kék színű anyaggal vannak feltöltve, és olyan folyadékban tárolódnak, ami transzparenssé teszi a szervet. Mögéjük helyeztem egy fehér papírt, hogy jól látsszanak a barna szekrény hátterében. 

Az emésztőrendszer következik a folytatásban. Ennél a készítménynél a nyelv síkjában felezték el a fejet, lehet látni a gerincvelőt, a garatot, a nyelv metszetét és az alsó fogsort. A következő sornál már a hasüregben vagyunk, és itt van egy újabb Majoros készítmény: a gyomor, a belek, a gyomornyálkahártya szárított készítményei. Jól kivehető a vastagbél kezdete, és a vékonybél, ahogyan beszájadzik. Van mellette egy olyan is, amelyen a gyomornyálkahártya kiszárítottan látható, és nagyon jól áttekinthető a redőzete. Gipszből talpakat is készített hozzájuk.

A következő szekrényhez nem lehetett hozzányúlni, mivel adott volt benne a két polc, és általuk a hatalmas hely. Ebben felül parafinnal átitatott készítmények vannak, alul pedig két régi gipsz torzó a hasi, és a mellkasi szervek bemutatására. A felül látható gyönyörű készítmények feltehetően a kolozsvári egyetemről származnak. Az ereket piros és kék jelölő anyaggal töltötték fel, az idegeket sárgára festették. Elfogult vagyok velük kapcsolatban, mert ritkán látni ilyet a világban. Van itt még egy különleges csontvázsorozat - ugyancsak Szegedről -, amin a csontváz fejlődését lehet végigkövetni. Az egyik egy újszülötté, a többi egy három hónapos magzaté, egy négy és fél hónaposé, valamint egy hét hónaposé.

A következő szekrénybe a máj, valamint a vizeleti és a nemi szervek preparátumai kerültek. A felső polcon korróziós májkészítmények láthatóak. Az üvegedényben lévőt én készítettem. A májat a kapuvénán keresztül műanyaggal feltöltöttem, majd a lágyrészeket lúggal lemarattam. A mellette álló kék színű készítmény Majoros munkája. Ez nagyon lágy, és ugyan nem törékeny, de azért a hallgatók kezébe nem adjuk. Jönnek aztán a vesekorróziós preparátumok. Kék színűek a vesevénák, a sárga a vizeletelvezető-és gyűjtő rendszert, a piros pedig az artériákat jelöli. Az öt készítményből négyet én készítettem. Az a vesekészítmény, amiből két húgyvezeték ered, különösen érdekes. Láthatunk itt még egy kétszarvú anyaméhet - több olyan állat is van, amelyiknek kétszarvú a méhe -, ahogyan létezik oposszum, aminek a hüvelye is dupla. Mellette van egy lebenyezett vese, ami  fejlődési rendellenességre utal. A szarvasmarha veséje ugyanakkor egész életében ilyen.

Örülök a tájanatómia gyűjteménynek, nagyon szépnek találom. Láthatóak a fej kiboncolt részeiként az arc régiói úgy, ahogyan a tájanatómiai atlaszokban is. Műanyag modellek is vannak itt, amikhez egy kis füzet tartozik, jelezve, hogy a különböző számok mire utalnak. Mellettük ott a természetes preparátum is, ugyanazokkal a jelzőszámokkal. Gyakran láttam itt hallgatókat, akik jönnek az atlaszukkal, és a szekrény előtt tanulnak. Ez számomra nagyon örvendetes, hisz ezzel a kiállítással éppen ez volt a célunk. Itt található még dr. Hollósi Tibor gyönyörű, plasztinált tenyérkészítménye, és az egész kar, ott pedig egy régebbi, Szegedről érkezett könyökízületi preparátum, valamint egy formalinban tárolt, szintén ilyen módon kiboncolt készítmény. A plasztinált azért sokkal többet mutat, mert nincs közte ott az üvegfal, meg a folyadék.

-Ahogyan mesélte, csekély mértékben ugyan, de folyamatosan újul a gyűjtemény, és ez örvendetes.

-Igen, de ehhez affinitás is szükséges, hisz az oktatási terhek nagyok, és magasak a tudományos követelmények is. Ha valaki úgy dönt, hogy inkább oktató lesz, semmint tudós, az egy oktatási intézményben nagy kincs. Minden szervből van egy, vagy két példány, de fontos a fejlődés, ahogyan a tervezés is. A 3D-nyomtatás ehhez nagy segítséget jelent, hisz ma már mindent elő lehet állítani műanyagból. Mindez azonban nem helyettesítheti a tetemeket, hisz minden egyes tetem más. Az erekben, a szervekben, azok elhelyezkedésében nagyok az egyéni különbségek, a kiboncolt emberi testet tehát nem lehet kiváltani műanyag preparátumokkal, ellenben azokat oktatási célra remekül lehet használni. Amerikában van egy olyan ember, aki „gyárt” kipreparált egész tetemeket, és ezekkel világ körüli bemutatókat szervez. Ragyogó minőségben kidolgozott, plasztinált, festett készítmények ezek. Erre a szintre mi sosem jutunk el, de nincs is erre szükség, hisz olyan szerencsés a helyzetünk, hogy mi tudunk boncolni. A nyugati egyetemeken már nem mindenütt tehetik meg ezt az egyetemisták, ezért is jönnek sokan Magyarországra.

-De azért nálunk sem egyszerű feladat hozzájutni a tetemekhez.

-A rendszerváltás előtt a szociális otthonokban, hozzátartozó nélkül elhunytak holttestét az intézet megkaphatta. A rendszerváltás után ezek az intézmények bezártak, ezért át kellett vennünk a nyugati egyetemeken használt szisztémát, a donációt. Dr. Sétáló György professzor és dr. Horváth Judit docens húsz évvel ezelőtt indították el a donációs programot, ami éveken át eredményes volt, mert sok ember döntött úgy, oktatási célokra ajánlja fel a testét a halála után. Ennek oka egyrészt az, hogy így szeretnék az emberiséget, a tudományt szolgálni, másrészt pedig a szegény családok nem tudják állni a temetés költségeit. Jelenleg – az oktatás felfuttatásával – valóban nehezebb a helyzet, és előfordul, hogy csak fél tetem jut egy csoportnak.

-A kreativitás az egész családjukban benne van. Édesanyja varrónő volt, a nővére szobrászkodik, Ön is könyveket ír - egyértelmű számomra, miért vállalta ennek a  gyűjteménynek a rendbetételét, gondozását, alakítását.

-Kétségtelen, hogy az alkotás vágya bennem is él. Emellett hozzájárult a döntésemhez az is, hogy tíz évig voltam a boncterem felelőse, és a gyűjtemény anyagát is én költöztettem ide, majd pakoltam a szekrényekbe. 1972-ben aztán elutaztam egy egyéves tanulmányútra Angliába, a visszatérésem után pedig már nem én foglalkoztam ezekkel a készítményekkel, ahogyan a boncterem élére is más került. Majoros Zoltán volt az, aki az itt lévő anyagot tematikailag összerendezte, leltári számokkal ellátta, ám ez a dokumentáció eltűnt, Majoros távozása után pedig néhány év alatt az általa kialakított rend is felbomlott. 2015-ben emeritus professzorként úgy határoztam, hogy a gyakorlati oktatást már nem viszem tovább, átadtam az előadásaimat, a kurzusomat is. Ekkor jött a megkeresés az intézetvezetőtől, dr. Reglődi Dóra professzor asszonytól, hogy vállaljam el ennek az anyagnak a rendszerezését. Amint belefogtam, úgy jött meg egyre inkább a kedvem hozzá, és amikor azt is láttam, hogy a hallgatók megállnak a szekrények előtt, akkor még nagyobb lendületet kaptam. Másfél éven át, a hét első három napjában, napi négy-öt órában dolgoztam azon, hogy létrejöhessen ez a tematikus összeállítás. Fotózni vasárnaponként tudtam, mert akkor nem voltak itt a hallgatók, aztán otthon folytattam a számítógépes feldolgozással. A fotózás gondolatával párhuzamban ötlött fel bennem, hogy jó lenne ebből egy könyvet is megjelentetni. Az intézet vezetője felkarolta az ötletet, dr. Miseta Attila dékán úr pedig támogatta 300 példány megjelentetését. Bízom abban, hogy amit tettem – a kiállítás és a könyv formájában -, hasznára válik a diákoknak, és oktató munkám szerves részének tekintik. 

A képre kattintva érhető el a kapcsolódó galéria.

Hírarchívum