A dohányzás hatásai a hasnyálmirigy-vezetéksejtek működésére

2018. január 3.

A hasnyálmirigy betegségeit kutatja Tálas Dávid orvostanhallgató, aki külföldi konferenciákon is beszámolt eredményeikről. Nevével a Szegedi Tudományegyetem honlapján találkozhatunk, a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara által szervezett helyi, tudományos diákköri konferencián tartott előadásával nyert első díjat.

Dávid a tudós-, és kutatónevelést segítő Szegedi Orvosbiológiai Kutatások Jövőjéért Alapítvány által létrehozott Szegedi Tudós Akadémia tagja, ösztöndíjasa. Céltudatos csabai fiatalember, aki szoros időbeosztással él. A tanulás mellett sok időt tölt kutatómunkája miatt laborokban. A Szent-Györgyi diákprogramban mentora dr. Hegyi Péter professzor, egyetemi tanár, a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara Transzlációs Medicina Tanszékének, másodállásban pedig Szegeden, az MTA-SZTE Gasztroenterológiai Multidiszciplináris Kutatócsoportjának vezetője.

Nem véletlen, hogy az orvostanhallgató kutatásai során a hasnyálmirigyet, annak betegségeit és azok kezelését vizsgálja dr. Hegyi Péter, és az általa vezetett csoport segítségével. A mostani siker egy újabb állomás a tehetséges fiatal életében.

"Kutatásom során a dohányzás hatásait vizsgálom a hasnyálmirigy-vezetéksejtek működésére, ezzel a címmel készítettem el tudományos diákköri munkámat. Úgy érzem, fontos téma kutatásában veszek részt, hiszen a heveny és az idült hasnyál mirigy-gyulladásnak is komoly rizikófaktora a dohányzás. Ha rájövünk, hogy alakul ki ez a betegség (jelenleg semmilyen specifikus terápia nincs a hasnyálmirigy-gyulladás kezelésére), akkor a gyógyítására is találhatunk megoldást. Izgalmas, szerteágazó kutatási területről van szó. Témavezetőm dr. Pallagi Petra, a mindennapi munkám során pedig Hegyi professzor terelget a megfelelő kérdések feltevésében, a kísérleti modellek felállításában és az eredmények értelmezésében."

Tálas Dávid elárulta, hogy a TDK-munka rengeteg laborban eltöltött nappal és éjszaka után készülhetett el. Angol és magyar nyelvű konferenciák résztvevőjeként és előadójaként pallérozta tudását a szakterület alaposabb megismerése érdekében.

"A Magyar Gasztroenterológiai Társaság konferenciáján, Siófokon magyarul, majd az Európai Hasnyálmirigy Klub nagygyűlésén angolul tarthattam előadást kutatási eredményeinkről. Októberben Barcelonában jártam, ahol posztert mutathattam be. Nagyon sok pluszt adtak nekem ezek az alkalmak. Láttam, hallottam, hogy más orvosok, kutatók mivel foglalkoznak, hol tartanak. Ezeknek az információknak a birtokában még célirányosabban lehet tervezni és folytatni kutatómunkánkat."

Tálas Dávid elmondta, hogy az alapkutatás során klinikai kérdésekre keresik a válaszokat, megpróbálnak állatkísérletes modelleket felállítani a betegségekre. Ezután arra kíváncsiak, hogy egy adott rizikófaktor, például a dohányzás vagy az alkoholfogyasztás, hogyan változtatja meg a sejtek alapvető életfolyamatait. Amennyiben sikerül egy ilyen károsító behatás pontos célpontját megtalálni, úgy arra akár gyógyszert is lehet fejleszteni, amivel beteg emberek életét lehet megmenteni.

"Ebben a TDK-eredményben sokak munkája benne van. A laborban ugyan én végzem a kísérletet, de a témavezetők adják az iránymutatást, és a kollégák is mindennap támogatnak, új módszerek megtanításában is. Az asszisztensek ugyancsak segítenek minket abban, hogy minél jobb körülmények között, minél gördülékenyebben dolgozhassunk. Szerintem abban rejlik a siker, amit az ember élvezettel végez."

Forrás

Békés Megyei Hírlap

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!