A szimulációs oktatás fogalma és jelentősége
Dr. Schlégl Ádám Tibor
Számos tényező vezetett ahhoz, hogy a 2000-es évek környékén a szimulációs oktatási technika robbanásszerű fejlődésnek és terjedésnek indult. Mára Nyugat- és Közép-Európa összes orvosi egyeteme rendelkezik szimulációs oktatási központtal vagy tervezi annak nyitását 3 éven belül.
Ennek ellenére még a szimulációs oktatás fogalmában sincs konszenzus, bár a definíciók többnyire megegyeznek abban, hogy
- a szimuláció során a valós helyzetet helyettesítjük valamilyen mesterséges eszközzel
- célja a tapasztalati úton történő tanulás elősegítése.
Láthatjuk, hogy ez egy elég bő megfogalmazás, melybe a standardizált (színész) betegek alkalmazásán át, az egyszerű készséget oktató trénereken (pl. vérvételi kar) keresztül egészen a cadaver műtétekig minden beleillik.
Az elfogadott definíció hiányánál is nagyobb baj, hogy a módszertan még csak most van megszületőben. Bár egyre több szervezet ad ki ajánlásokat, standardokat, módszertani leírásokat, ezek többnyire csak egy-egy szűk területre, szakmára fókuszálnak.
Ezen nehézségek mellett, mégis mi hívja életre sorra a szimulációs központokat és egyúttal ezt a kézikönyvet is?
Egyre nagyobb az igény a nyugati típusú orvosra. Ez sok tényezőre vezethető vissza, többek között a fejlődő országokban is megjelentek a modern kórházak, melyeknek jól képzett személyzetre van szüksége, de a ezen országok egyre öregedő társadalmának kiszolgálása is nagy kihívást jelent. Erre a megnövekedett igényre válaszul sorra nyílnak az új orvosi egyetemek, és a meglévő képzőhelyek évről-évre növelik a felvett hallgatók számát. Ez a folyamat egyenetlenné tette a képzőhelyek eloszlását (például míg a 227 000 lakossal rendelkező Holland Antillákon 7 orvosi egyetem van, addig 2015-ben 16 afrikai országban egyáltalán nem volt), ami miatt a képzési központokhoz tartozó gyakorlati helyeken vészesen lecsökkent a beteg-hallgató arány.
Az elvárások tekintetében nemcsak a végzett orvosok száma, hanem minősége is évről-évre fokozódik. Az Egyesült Államokban évente 400 000-re becsülik a megelőzhető orvosi hibából bekövetkezett halálok számát, míg a nem halálos, iatrogen ártalmakat 3,5 millióra teszik.
A betegjogok és biztonság – szükségszerű – erősödése is katalizátorként hatott a szimulációs oktatás fejlődésére. Mostanra több országban sincs jogi lehetőség arra, hogy hallgatók invazív beavatkozást végezzenek, vagy ezeket csak nagy értékű felelősségbiztosítás birtokában, szigorú felügyelet mellett tehetik meg. Egyúttal a betegek is egyre sűrűbben utasítják vissza, hogy hallgatók beavatkozásokat végezzenek el rajtuk.
A szimulációs oktatási technika egyáltalán nem nevezhető újdonságnak az egészségügyi oktatásban. Már ókori leírások is bizonyítják a bábukon és fantomokon történt oktatást , de Semmelweis Ignác 1850. október 10-i bécsi egyetemi magántanári kinevezését is azzal a megszorítással kapta, hogy csak bábukon oktathat. A rendelkezésre álló technológia azonban csak az ezredforduló környékén érte el azt a szintet, ami már ki tudja szolgálni a felmerülő igényeket.
A szimulációs oktatás azonban nemcsak egy szükséges pótléka a valós klinikai környezetben végzett oktatásnak, hanem számos előnnyel is rendelkezik. Lehetővé teszi a hatékonynak bizonyult 5+1 lépcsős tanulási modell (St. Pierre és Breuer 2013 nyomán) megvalósulását, amire klinikai környezetben nincs lehetőség:
- Elméleti tudás
- Készségfejlesztés és részbeavatkozások elsajátítása
- Komplex készségek, beavatkozások gyakorlása „száraz” környezetben
- Komplex készségek, beavatkozások gyakorlása „nedves” (cadaver vagy állat szimuláció) környezetben
- Valós beavatkozás elvégzése megfelelő felügyelet mellett
+1. Lehetséges komplikációk megismerése és kezelésének elsajátítása.
Emellett is számos előnye van a hagyományos oktatási technikával szemben:
- Standardizálás lehetősége – ugyanazt az esetet/készséget pontosan ugyanolyan körülmények között elvileg korlátlan számban tudjuk megismételni.
- Standardizált számonkérés lehetősége – ennek oka nem csak az eset megismételhetősége, hanem az, hogy a kiértékelést is egységesíthetjük. Például egy varrat esetén lemérhetjük a mechanikai tulajdonságokat, vagy mellkas kompressziónál már az egyszerűbb szimulátorok is megmutatják a frekvenciát és a lenyomás mélységét.
- Kiértékelés lehetősége – a legtöbb oktatási központ fel van szerelve valamilyen kamerarendszerrel, aminek segítségével az elvégzett szimuláció visszanézhető és kiértékelhető.
- A szimuláció élethűségének szabályozhatósága – az oktató dönti el, hogy egy nyugodt, biztonságot sugárzó környezetet vagy stresszhelyzetet teremt a szimuláció során, annak céljától függően.
Természetesen ez nem jelenti azt, hogy a szimulációs oktatás valaha átveheti a klinikai oktatás szerepét. Nem is ez a célja. A szimulációs oktatás lényege, hogy a hallgató magabiztosan elsajátítsa a beavatkozás protokollját, lépéseit, csiszolja azokat a készségeket, melyekre az elvégzéshez szükség van. Ezt követően a klinikai környezetben a gyakorlati finomságokra, apró részletekre, egyedi variációkra kell még megfelelő figyelmet fordítani.
Kézikönyvünk célja, hogy útmutatást nyújtson azoknak az orvosoknak és orvostanhallgatóknak, akik el szeretnék sajátítani ennek a technikának az alkalmazását az oktatás során. Éppen ezért a súlypontot kifejezetten a készségek szimulációs környezetben történő oktatásának gyakorlati megvalósítására helyeztük, illetve minden készséghez készítettünk egy oktatóvideót is, melynek linkje és QR kódja a fejezet végén található.
Kiemelt feladatunk a kortársoktatás (ún. demonstrátori rendszer) támogatása, így első fejezetként ennek előnyeit, nehézségeit és feltételeit mutatjuk be.