Boregészségtan

Adatok

A Tantárgybejelentőben megadott hivatalos adatok az alábbi tanévre: 2021-2022

Tantárgyfelelős

Óraszámok/félév

előadás: 12 óra

gyakorlat: 0 óra

szeminárium: 0 óra

összesen: 12 óra

Tárgyadatok

  • Kód: OFF-BET-T
  • 1 kredit
  • Fogorvos
  • Fakultatív modul
  • Minden félévben
Előfeltétel:

Nincs

Kurzus létszámkorlát

min. 1 fő – max. 30 fő

Tematika

A II. Világháború után kedvezőtlen ivási szokások alakultak ki (a tömény italok és a sör irányába), s eme tendencia csak az utóbbi években kezd visszaállni. Francia, olasz és brit epidemiológusok az utóbbi két évtizedben szakcikkek százainak publikálásával bizonyították a mérsékelt és kulturált borfogyasztás egészségvédő és preventív hatását stroke és szív-, illetve érrendszeri betegségek esetében. Újabban derült ki, hogy számos rosszindulatú daganat (pl. emlőtumor) esetében is preventív hatása van.
A rendszeres, mértékletes vörösbor-fogyasztás preventív hatására néhány évtizeddel ezelőtt figyeltek fel, és napjainkban előnyös hatásait már tényként kezelhetjük. A kurzus a történelmi, közegészségügyi, fiziológiai, toxikológiai aspektusokon túl az epidemiológiai és dietetikai szempontokon keresztül próbálja a kulturált vörösbor-fogyasztás hatását bemutatni.

Előadások

  • 1. A borban lévő egészségvédő anyagok. - Dr. Kiss István Zoltán
  • 2. Vörösbor hatása az öregedésre. - Dr. Kiss István Zoltán
  • 3. Epidemiológiai adatok a borfogyasztás és az egészség tükrében - Bérczi Bálint Dániel
  • 4. Francia-paradoxon fogalma. Vörösbor hatása az atherosclerosisra. - Bérczi Bálint Dániel
  • 5. Az alkohol egészségkárosító hatásai. Toxikológia és az érintett neurotranszmitter rendszerek. - Bérczi Bálint Dániel
  • 6. Akut intoxikáció fázisai és a függőség kialakulása. Alkohol okozta krónikus megbetegedések, megvonási tünetek. - Bérczi Bálint Dániel
  • 7. A vörösbor betegségmegelőző hatásai. - Bérczi Bálint Dániel
  • 8. A vörösborban található kemopreventív anyagok tulajdonságai: transz-rezveratrol, katekin, epikatekin, kvercetin. - Bérczi Bálint Dániel
  • 9. Vörösbor egészének hatása az egészségre. - Bérczi Bálint Dániel
  • 10. Vörösborból izolált kemopreventív anyagok hatása az egészségre. - Bérczi Bálint Dániel
  • 11. A vörösborban található transz-rezveratrol hatása az egészségre. - Bérczi Bálint Dániel
  • 12. Borkészítés és borkultúra története. - Bérczi Bálint Dániel

Gyakorlatok

Szemináriumok

A tananyag elsajátításához szükséges segédanyagok

Kötelező irodalom

Saját oktatási anyag

A Neptun-ra feltöltött elektronikus tananyagok.

Jegyzet

Ajánlott irodalom

Günter Theis: Borban az egészség, Mérték Kiadó 2004
Ember-Kiss-Agócs: A táplálkozás és a rák
Kertai Pál: Megelőző orvostan c. tankönyv ide vonatkozó fejezetei
Ember István (szerk.): Népegészségügyi Orvostan, 2013 - ide vonatkozó fejezetei

A félév elfogadásának feltételei

Az előadások látogatása kötelező, amelyet katalógussal ellenőrzünk.
A gyakorlatokról legfeljebb 15 %, azaz 2x45 perc hiányzás megengedett, ami felett az index aláírását megtagadjuk.

Félévközi ellenőrzések

A félévi jegy megszerzésének a feltétele az utolsó előadáson megírt teszt (egyszerű választás).

Távolmaradás pótlásának lehetőségei

Pótlási lehetőség nincs.

Vizsgakérdések

Neptun

Vizsgáztatók

Gyakorlatok, szemináriumok oktatói