Adatelemzés 2.

Adatok

A Tantárgybejelentőben megadott hivatalos adatok az alábbi tanévre: 2019-2020

Tantárgyfelelős

Óraszámok/félév

előadás: 6 óra

gyakorlat: 6 óra

szeminárium: 0 óra

összesen: 12 óra

Tárgyadatok

  • Kód: OFF-FM2-T
  • 1 kredit
  • Fogorvos
  • Fakultatív modul
  • Minden félévben
Előfeltétel:

OFA-FI1-T egyidejű felvétel

Kurzus létszámkorlát

min. 1 fő – max. 12 fő

Tematika

A kurzus célja, hogy a hallgatókat felkészítse a diplomamunka elkészítésére illetve TDK munkára. Két fő területet ölel fel ebből: Az adatgyűjtés kivitelezését beleértve az adatok előkészítését a statisztikai elemzésre továbbá az elemzés végrehajtását az elemzési terv szerint. Röviden: hogyan gyűjtsünk és elemezzünk adatokat? (Ez a kurzus lehet az Adatelemzés 1 kurzus folytatása, de a két kurzus fordított sorrendben is teljesíthető. Ennek a rugalmasságnak az indoka az, hogy sok hallgató csak akkor kéri a segítséget, amikor már (legalább részlegesen) össze is gyűjtötte az adatait. Ez a kurzus pedig épp e ponttól foglalkozik az elemzési folyamat lépéseivel. Azoknak, akik ezt a kurzust teljesítik először, ajánljuk, hogy végezzék el utóbb az Adatelemzés 1 kurzust is, hogy gyakorolják a tudományos munka folyamatának megelőző lépéseit is: hogyan készül a kutatási terv?)
Ez a kurzus ugyancsak orvosi közlemények feldolgozására épül. A hallgatók a szakterületük legjobb szerzőinek példája alapján választhatnak adatgyűjtési módszereket. A cikkekből kikereshetők ezek a módszerek és egyből követhető a kivitelezés is. Így a cikkek tanulmányozása kitűnő módszere a kutatási módszertan megismerésének. Még a hibákból is tanulhatunk néha.
Ugyanezt a módszert követjük az adatok elemzése és a következtetések levonása során. Minden hallgató elemzi a saját adatait és megfogalmazza a saját (szakmai) következtetéseit a saját elemzési tervét követve.
Minden segítséget megkap a hallgató a konkrét elemzéshez és az eredmények helyes értelmezéséhez. A megoldás minden lépését megbeszéljük és tökéletesítjük a csoportmunkában.

Előadások

  • 1. Bevezetés. Egy cikk feldolgozása. Saját adatgyűjtési terv elkészítése / bemutatása. - Dr. Pótó László
  • 2. Az adatgyűjtés kivitelezése - a feldolgozott cikkek alapján - Dr. Pótó László
  • 3. Az adatok előkészítése a statisztikai elemzéshez. - Dr. Pótó László
  • 4. A statisztikai elemzés 1 - a megfelelő módszerek kiválasztása. - Dr. Pótó László
  • 5. A statisztikai elemzés 2 - az eredmények értelmezése. - Dr. Pótó László
  • 6. A következtetések megfogalmazása és bemutatása a csoportnak. Összefoglalás - Dr. Pótó László

Gyakorlatok

  • 1. Egy cikk feldolgozása. Saját adatgyűjtési terv elkészítése / bemutatása.
  • 2. Az adatgyűjtés ismertetése - a feldolgozott cikkek alapján
  • 3. Az adatelőkészítési tapasztalatok megosztása - ha szükséges, korrekciók meghatározása.
  • 4. A statisztikai elemzés bemutatása - módszerek és eredmények 1.
  • 5. Folytatás - módszerek és eredmények 2.
  • 6. A következtetések megfogalmazása és bemutatása a csoportnak. A kurzus és az eredmények értékelése.

Szemináriumok

A tananyag elsajátításához szükséges segédanyagok

Kötelező irodalom

1-3 cikket hoz minden hallgató (könyvtárból, az intézetből vagy a diploma- illetve TDK-munka témavezetőjétől).

Saját oktatási anyag

Segédanyagok (cikk, kutatási terv, beszámoló, ...), amiket az oktató kiad.

Jegyzet

Ajánlott irodalom

Bármely statisztika könyv.

A félév elfogadásának feltételei

Maximum 1 hiányzás. A saját adatok értékelése és az eredmények beadása valamint aktív részvétel az órákon.

Félévközi ellenőrzések

Hétről-hétre rövid beszámolás a csoportnak a munka haladásáról.

Távolmaradás pótlásának lehetőségei

Egy pótló foglalkozás

Vizsgakérdések

Aktív részvétel mellett a saját kutatási beszámoló elkészítése és beadása.

Vizsgáztatók

Gyakorlatok, szemináriumok oktatói

  • Dr. Pótó László