Csak tudnám, hogyan csináljam! Tanulás felsőfokon

Adatok

A Tantárgybejelentőben megadott hivatalos adatok az alábbi tanévre: 2020-2021

Tantárgyfelelős

Óraszámok/félév

előadás: 14 óra

gyakorlat: 0 óra

szeminárium: 14 óra

összesen: 28 óra

Tárgyadatok

  • Kód: OGF-HCS-T
  • 2 kredit
  • Gyógyszerész
  • Fakultatív modul
  • Őszi
Előfeltétel:

Nincs

Kurzus létszámkorlát

min. 3 fő – max. 20 fő

Tematika

A tanulásmódszertani kurzus során olyan tanulási módszerek és szemléletmódok kerülnek majd bemutatásra, amelyek bármely tantárgy eredményes tanulásakor használhatók, és segítenek a vizsgák sikeres teljesítésében. Célja olyan tanulási részképességek, készségek, attitűdök fejlesztése, gyakoroltatása, mint például a figyelem, olvasás, szövegértés, lényegkiemelés, memória, gondolkodás. Fontos, hogy a hallgató elemezze saját tanulási szokásait, stratégiáit, és ha kell, a tanultak alapján képessé váljon változtatni a hatékonyabb, örömteli tanulás érdekében. Az előadásokon történő elméleti alapozás után a szemináriumok keretében a hallgatóknak lehetőségük lesz az egyes technikák kipróbálására, begyakorlására.

Előadások

  • 1. A felsőoktatási képzés általános jellemzői. Óratípusok, beszámolók, vizsgák. - Dr. Farkas Ágnes
  • 2. Tanulásmódszertani önismeret: tanulási motiváció - Dr. Farkas Ágnes
  • 3. Tanulásmódszertani önismeret: tanulási stílus - Dr. Farkas Ágnes
  • 4. Tanulásmódszertani önismeret: tanulási stratégiák - Dr. Farkas Ágnes
  • 5. Tanulási technikák, módszerek: olvasás - Dr. Farkas Ágnes
  • 6. Tanulási technikák, módszerek: tanulás tankönyvből - Dr. Farkas Ágnes
  • 7. Tanulási technikák, módszerek: jegyzetelés, vázlatkészítés - Dr. Farkas Ágnes
  • 8. Forrásalapú tanulás: könyvtárhasználat - Dr. Farkas Ágnes
  • 9. Forrásalapú tanulás: internet használat - Dr. Farkas Ágnes
  • 10. Dolgozatírás, kérdéstípusok - Dr. Farkas Ágnes
  • 11. Vizsgákra készülés, vizsgák teljesítése - Dr. Farkas Ágnes
  • 12. Kiselőadások, prezentációk - Dr. Farkas Ágnes
  • 13. Tanulási szokások alakítása: optimális külső és belső feltételek - Dr. Farkas Ágnes
  • 14. Tanulási szokások alakítása: időgazdálkodás - Dr. Farkas Ágnes

Gyakorlatok

Szemináriumok

  • 2. Tanulási stílus diagnózis
  • 3. Szövegértési gyakorlatok
  • 4. Figyelemjavító gyakorlatok
  • 5. Képemlékek
  • 6. Koncentrációs gyakorlatok
  • 7. Problémamegoldó feladatok
  • 8. Kombinációs készséget fejlesztő logikai feladatok
  • 9. Perifériás látás fejlesztése
  • 10. A fixációszélesség növelés
  • 11. Ritmikus szemmozgás
  • 12. Gyakorlat a tanulási szokások megfigyelésére, tudatosítására
  • 13. Új tanulási szokások kialakítása
  • 14. Tapasztalatok összegzése, feedback.

A tananyag elsajátításához szükséges segédanyagok

Kötelező irodalom

Saját oktatási anyag

Az előadások Power Point anyagai és a szemináriumokon kiadott segédanyagok elérhetőek lesznek a Neptun Meet Street-ben.

Jegyzet

Ajánlott irodalom

Rétallérné dr. Görbe Éva: Tanulás felsőfokon. Tanulásmódszertan. Kísérleti jegyzet. Általános Vállalkozási Főiskola, 2009

A félév elfogadásának feltételei

Legfeljebb 15 % hiányzás megengedett

Félévközi ellenőrzések

Az elméleti alapok elsajátítását és sikeres gyakorlati alkalmazását órai egyéni vagy kiscsoportos tevékenységekkel, vagy beadandó feladatokkal ellenőrizzük.

Távolmaradás pótlásának lehetőségei

Az adott heti órai feladatokat önállóan elkészített beadandó feladatokkal vagy kiselőadás tartásával tudják pótolni a hallgatók.

Vizsgakérdések

Vizsgáztatók

Gyakorlatok, szemináriumok oktatói