"A kiemelkedően eredményes emberek 7 szokása az egészségügyben" - december 9-10.

2021. november 8.

Kedves Kolléga,

2017 őszétől a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karán is elérhetővé vált oktatóink, klinikusaink és az adminisztrációban dolgozó munkatársaink számára a világon egyik legnagyobb népszerűségnek örvendő

"A Kiemelkedően eredményes emberek 7 szokása az egészségügyben"

FranklinCovey vezetői attitűdfejlesztő program. A karon történt eddigi képzésekről a honlapunkon tájékozódhat.

A tréningprogram iránt érdeklődők számára ismételten meghirdetjük a képzést, melyet 2021. december 9-10-én (8:00 – 16:00) a PTE ÁOK-on szervezünk (a helyszín pontos meghatározása a későbbiekben történik)

Az ÁOK dékáni vezetése által finanszírozott képzésen való részvétel térítésmentes. A jelentkezésekor kérjük, vegye figyelembe az alábbiakat:

  • A tréning egymásra épülő modulokból áll, így csak akkor eredményes, ha mindhárom napon maradéktalanul részt tud venni!
  • Mivel egy-egy csoport létszáma – a tréning műfajából adódóan – korlátozott, ha később meggondolja magát, vagy nem vesz részt a képzés egészén, másoktól vesz el értékes részvételi és támogatott lehetőséget.

Létszámkorlát: 15 fő (A részvételt a jelentkezések sorrendjében biztosítjuk.)

Jelentkezés (név, intézet, telefonszám): ookt@aok.pte.hu

Jelentkezési határidő: 2021. november 15.

Amennyiben érdekli a képzés, de a jelenleg meghirdetett időpont nem megfelelő Önnek, kérjük, írjon e-mailt (ookt@aok.pte.hu) a neve, munkahelye, más elérhetőségei (e-mail, telefonszám) megadásával.

A beérkezett igények alapján folyamatosan tervezzük újabb tréningek indítását.

Felmerülő kérdéseivel kapcsolatban tisztelettel állunk rendelkezésére.

Jelentkezését és a képzésen való részvételét örömmel várjuk!

 

Üdvözlettel:

 

Dr. Füzesi Zsuzsanna                                              Dr. Varga Zsuzsanna

tanszékvezető                                                          tréner

PTE ÁOK Magatartástudományi Intézet

Orvosi Oktatásfejlesztési és Kommunikációs Tanszék 

 

A képzés alapjául szolgáló eredeti könyvről és a világban folyó képzésekről számtalan információt talál az interneten.

Dokumentum(ok)