A tumorok molekuláris biológiája

Adatok

A Tantárgybejelentőben megadott hivatalos adatok az alábbi tanévre: 2022-2023

Tantárgyfelelős

Óraszámok/félév

előadás: 28 óra

gyakorlat: 0 óra

szeminárium: 0 óra

összesen: 28 óra

Tárgyadatok

  • Kód: OFF-TMB-T
  • 2 kredit
  • Fogorvos
  • Fakultatív modul
  • Tavaszi
Előfeltétel:

OFA-MF1-T teljesített , OFA-MF2-T teljesített

Kurzus létszámkorlát

min. 4 fő – max. 24 fő

Campus kurzusként elérhető 10 fő számára. Campus-karok: ETK TTK

Tematika

A kurzus során a tumorok kialakulásának molekuláris mechanizmusaira fókuszálunk. Megbeszéljük a tumorsejtek és a tumorok jellegzetességeit, a tumorképződés hátterében álló okokat, rizikófaktorokat és befolyásoló tényezőket. Megvizsgáljuk a tumorok hátterében álló molekuláris folyamatokat pl. mutációk, onkogének és tumor szupresszor gének szerepe, DNS repair mechanizmusok, epigenetika, és az immunrendszer szerepe. Foglalkozunk a tumorgenezisben szerepet játszó jelátviteli útvonalakkal és az apoptózis kivédésével. Megismerkedünk az invázió és a metasztázis folyamataiban részt vevő génekkel és fehérjékkel. A résztvevő hallgatók bepillantást nyerhetnek a tumorok molekuláris diagnosztikájába, a genetikai aberrációkba és a tumorok közötti molekuláris szintű eltérésekbe. A kurzus végén megbeszéljük a jelenleg elérhető tumor terápiákat és olyan új lehetőségeket is számba veszünk, mint az immunterápia és a génterápia.

Előadások

  • 1. Bevezetés a tumorok világába: osztályozás és karakterizáció, a rák kiváltó okai, a tumorsejtek jellegzetességei, terápiás lehetőségek, cél molekulák - Dr. Pandur Edina
  • 2. Bevezetés a tumorok világába: osztályozás és karakterizáció, a rák kiváltó okai, a tumorsejtek jellegzetességei, terápiás lehetőségek, cél molekulák - Dr. Pandur Edina
  • 3. Tumorok genetikája: mutációk, karcinogén ágensek, öröklődés, tumorgének szerepe, DNS repair mechanizmus defektusai és szerepe rák kialakulásában, a sejt védekezési mechanizmusai - Dr. Pandur Edina
  • 4. Tumorok genetikája: mutációk, karcinogén ágensek, öröklődés, tumorgének szerepe, DNS repair mechanizmus defektusai és szerepe rák kialakulásában, a sejt védekezési mechanizmusai - Dr. Pandur Edina
  • 5. Tumor epigenetika: epigenikus öröklődés mechanizmusai, imprinting, DNS metiláció, a sejt differenciáció- és szöveti homeosztázis epigenetikája - Jánosa Gergely
  • 6. Tumor epigenetika: epigenikus öröklődés mechanizmusai, imprinting, DNS metiláció, a sejt differenciáció- és szöveti homeosztázis epigenetikája - Jánosa Gergely
  • 7. Onkogének és tumor szupresszor gének - Dr. Pandur Edina
  • 8. Onkogének és tumor szupresszor gének - Dr. Pandur Edina
  • 9. A sejtciklus, apoptózis és szeneszcencia: ellenőrzési pontok, terápiás célpontok és inhibitorok, az apoptózis molekuláris mechanizmusai, replikatív szeneszcencia és működési hibái a humán tumorokban - Pap Ramóna
  • 10. A sejtciklus, apoptózis és szeneszcencia: ellenőrzési pontok, terápiás célpontok és inhibitorok, az apoptózis molekuláris mechanizmusai, replikatív szeneszcencia és működési hibái a humán tumorokban - Pap Ramóna
  • 11. Jelátviteli útvonalak a tumorokban: MAPK, PI3K, TP53 hálózat, NFkappaB, TGFbéta, STAT jelátvitel - Dr. Pandur Edina
  • 12. Jelátviteli útvonalak a tumorokban: MAPK, PI3K, TP53 hálózat, NFkappaB, TGFbéta, STAT jelátvitel - Dr. Pandur Edina
  • 13. Invázió és metasztázis: a sejt-sejt és sejt-mátrix adhézióban szerepet játszó gének és fehérjék, az extracelluláris mátrix átrendeződése a tumor invázió során; angiogenezis - Dr. Pandur Edina
  • 14. Invázió és metasztázis: a sejt-sejt és sejt-mátrix adhézióban szerepet játszó gének és fehérjék, az extracelluláris mátrix átrendeződése a tumor invázió során; angiogenezis - Dr. Pandur Edina
  • 15. Az immunrendszer szerepe a tumorok kialakulásában: gyulladás, infekció, tumor vakcinák, az immunrendszer gátlása - Pap Ramóna
  • 16. Az immunrendszer szerepe a tumorok kialakulásában: gyulladás, infekció, tumor vakcinák, az immunrendszer gátlása - Pap Ramóna
  • 17. Őssejtek és a rák: Wnt jelátvitel, Hh jelátvitel, differenciációs terápia - Dr. Pandur Edina
  • 18. Őssejtek és a rák: Wnt jelátvitel, Hh jelátvitel, differenciációs terápia - Dr. Pandur Edina
  • 19. A rák megelőzése: tápanyagok, a tumorok energia metabolizmusa, hormonok szerepe, gén interakciók - Pap Ramóna
  • 20. A rák megelőzése: tápanyagok, a tumorok energia metabolizmusa, hormonok szerepe, gén interakciók - Pap Ramóna
  • 21. Tumorok diagnózisa: molekuláris diagnózis, molekuláris detektálás és osztályozás - Jánosa Gergely
  • 22. Tumorok diagnózisa: molekuláris diagnózis, molekuláris detektálás és osztályozás - Jánosa Gergely
  • 23. Humán tumorok I.: jellegzetességek, genetikai aberrációk, molekuláris eltérések, hisztológia és etiológia - Dr. Tóth Dénes
  • 24. Humán tumorok I.: jellegzetességek, genetikai aberrációk, molekuláris eltérések, hisztológia és etiológia - Dr. Tóth Dénes
  • 25. Humán tumorok II.: jellegzetességek, genetikai aberrációk, molekuláris eltérések, hisztológia és etiológia - Dr. Tóth Dénes
  • 26. Humán tumorok II.: jellegzetességek, genetikai aberrációk, molekuláris eltérések, hisztológia és etiológia - Dr. Tóth Dénes
  • 27. Tumorok gyógyszeres terápiás lehetőségei: tumor terápiák molekuláris mechanizmusai, célzott terápia, immunterápia, génterápia - Dr. Horváth Adrienn
  • 28. Tumorok gyógyszeres terápiás lehetőségei: tumor terápiák molekuláris mechanizmusai, célzott terápia, immunterápia, génterápia - Dr. Horváth Adrienn

Gyakorlatok

Szemináriumok

A tananyag elsajátításához szükséges segédanyagok

Kötelező irodalom

Saját oktatási anyag

Az oktatási anyagok feltöltésre kerülnek a Neptun MeetStreetre.

Jegyzet

Ajánlott irodalom

Lauren Pecorino: Molecular Biology of Cancer
Wolfgang Arthur Schulz: Molecular Biology of Human Cancers

A félév elfogadásának feltételei

Max. 3 hiányzás

Félévközi ellenőrzések

Három teszt jellegű zárthelyi dolgozat megírása.

Távolmaradás pótlásának lehetőségei

Megbeszélés alapján.

Vizsgakérdések

Feleletválasztós teszt.

Vizsgáztatók

Gyakorlatok, szemináriumok oktatói