Mikrobiológia 2.

Adatok

A Tantárgybejelentőben megadott hivatalos adatok az alábbi tanévre: 2021-2022

Tantárgyfelelős

Óraszámok/félév

előadás: 42 óra

gyakorlat: 28 óra

szeminárium: 0 óra

összesen: 70 óra

Tárgyadatok

  • Kód: OOP-MO2-T
  • 5 kredit
  • Általános orvos
  • Pre-klinikai modul
  • Tavaszi
Előfeltétel:

OOP-MO1-T teljesített

Vizsgakurzus:

Igen

Kurzus létszámkorlát

min. 4 fő – max. 200 fő

Campus kurzusként elérhető . Campus-karok: ÁOK

Tematika

A tematika rövid leírása: megismertetjük a hallgatókat a részletes orvosi bakteriológia, az általános és részletes orvosi mikológia, valamint az általános és részletes orvosi parazitológia anyagával. Az első félévben tanult általános ismereteket adaptáljuk az egyes kórokozó csoportokra. Az utolsó előadásblokkban az egyes szervrendszerek fertőzéseinek és az azokhoz kapcsolódó vizsgálati mintáknak a mikrobiológiai diagnosztikai vonatkozásait tárgyaljuk.
A tantárgy feladata a képzés céljainak megvalósításában: célunk az első félév tananyagára alapozva megismertetni a hallgatókkal az egyes kórokozók által okozott megbetegedéseket, azok terjedési módjait, kórfejlődését, diagnosztikáját, kezelési és megelőzési lehetőségeit. A szervrendszerek fertőzései és a vizsgálati minták alapján történő tárgyalás célja a klinikai mikrobiológiai megközelítési mód kialakítása.

Előadások

  • 1. Staphylococcus, pyogen fertőzések, Toxikus Shock Syndroma, ételmérgezés - Dr. Emődy Levente
  • 2. Streptococcusok és általuk okozott fertőzések. Enterococcusok - Dr. Emődy Levente
  • 3. Peptococcus, Peptostreptococcus, Neisseria spp., Moraxella - Dr. Pál Tibor
  • 4. Enterális fertőzéseket okozó Escherichia coli (EPEC,ETEC, EIEC, EAggEC, DAEC, EHEC, STEC.. Shigella spp.) - Dr. Pál Tibor
  • 5. Az Enterobacteriaceae extraintestinális fertőzéseket okozó tagjai (E. coli, Proteus spp, Citrobacter spp, Klebsiella spp, Enterobacter spp, Serratia marcescens) - Dr. Pál Ágnes (Dr. Sonnevend Ágnes Mária)
  • 6. Salmonella spp, Yersinia spp - Dr. Emődy Levente
  • 7. Campylobacter, Helicobacter, Vibrios - Dr. Pál Ágnes (Dr. Sonnevend Ágnes Mária)
  • 8. Aeromonas, Plesiomonas, Pseudomonas, Stenotrophomonas, - Dr. Bátai Istvánné (Dr. Kerényi Monika)
  • 9. Burkholderia, Acinetobacter - Dr. Bátai Istvánné (Dr. Kerényi Monika)
  • 10. Bordetella sp., Legionella sp., Haemophilus spp. - Dr. Mestyán Gyula
  • 11. Brucella spp, Francisella tularensis, Pasteurella sp. - Dr. Pál Tibor
  • 12. Corynebacterium spp., Listeria spp., Erysipelothrix rusiopathiae - Dr. Pál Tibor
  • 13. Bacillus genus,Neureotoxikus clostridiumok - Dr. Kocsis Béla
  • 14. Hisztolitikus clostridiumok, C. difficile - Zsoldiné Dr. Urbán Edit
  • 15. Anaerob fertőzések: Bacteroides, Fusobacterium, Porphyromonas, Prevotella, - Zsoldiné Dr. Urbán Edit
  • 16. Anaerob fertőzések: Veilonella,Peptococcus, Peptostreptococcus, Actinomyces - Zsoldiné Dr. Urbán Edit
  • 17. Treponemák, Spirillum, Streptobacillus - Dr. Kocsis Béla
  • 18. Borrelia, Leptospira - Dr. Kocsis Béla
  • 19. Chlamydia, Mycoplasma, Ureaplasma, - Dr. Bátai Istvánné (Dr. Kerényi Monika)
  • 20. Rickettsiales, Coxiella, Bartonella, Erlichia - Dr. Bátai Istvánné (Dr. Kerényi Monika)
  • 21. Mycobacteriumok I - Dr. Emődy Levente
  • 22. Mycobacteriumok II - Dr. Emődy Levente
  • 23. Általános mikológia Dermatomycosisok - Dr. Mestyán Gyula
  • 24. Gomba ellenes szerek - Dr. Pál Ágnes (Dr. Sonnevend Ágnes Mária)
  • 25. Szisztémás gomba fertőzések - Dr. Mestyán Gyula
  • 26. Opportunista gomba fertőzések - Dr. Pál Ágnes (Dr. Sonnevend Ágnes Mária)
  • 27. Protozoologia: bél és testüregi protozoonok - Dr. Palkovics Tamás
  • 28. Protozoologia: szöveti és vér protozoonok - Dr. Palkovics Tamás
  • 29. Helminthologia: bélférgek - Dr. Palkovics Tamás
  • 30. Helminthologia: szöveti férgek - Dr. Palkovics Tamás
  • 31. Enterális fertőzések, ételmérgezések - Dr. Pál Tibor
  • 32. A húgyutak fertőzéseinek mikrobiológiája - Dr. Emődy Levente
  • 33. A légúti infekciók mikrobiológiája - Dr. Mestyán Gyula
  • 34. Az idegrendszer fertőzéseinek mikrobiológiája I - Dr. Bátai Istvánné (Dr. Kerényi Monika)
  • 35. Az idegrendszer fertőzéseinek mikrobiológiája II - Dr. Bátai Istvánné (Dr. Kerényi Monika)
  • 36. A szem fertőzései - Dr. Pál Ágnes (Dr. Sonnevend Ágnes Mária)
  • 37. Bőr. kötőszövet és az izmok fertőzései - Dr. Emődy Levente
  • 38. A sexuális úton terjedő betegségek mikrobiológiája - Dr. Kocsis Béla
  • 39. Bakterémia, szepszis, hemokultura, ismeretlen eredetű láz - Dr. Pál Tibor
  • 40. Az immunhiányos beteg fertőzései - Dr. Pál Ágnes (Dr. Sonnevend Ágnes Mária)
  • 41. Anaerob fertőzések - Zsoldiné Dr. Urbán Edit
  • 42. Nozokomiális és iatrogén fertőzések - Dr. Pál Tibor

Gyakorlatok

  • 1. Sebváladékok bakteriológiai diagnosztikája, hemokultúra
  • 2. Sebváladékok bakteriológiai diagnosztikája, hemokultúra
  • 3. Sebváladékok bakteriológiai diagnosztikája, hemokultúra
  • 4. Sebváladékok bakteriológiai diagnosztikája, hemokultúra
  • 5. Húgyúti fertőzések bakteriológiai diagnosztikája
  • 6. Húgyúti fertőzések bakteriológiai diagnosztikája
  • 7. Húgyúti fertőzések bakteriológiai diagnosztikája
  • 8. Húgyúti fertőzések bakteriológiai diagnosztikája
  • 9. A gasztrointesztinális fertőzések bakteriológiai diagnosztikája
  • 10. A gasztrointesztinális fertőzések bakteriológiai diagnosztikája
  • 11. A gasztrointesztinális fertőzések bakteriológiai diagnosztikája
  • 12. A gasztrointesztinális fertőzések bakteriológiai diagnosztikája
  • 13. A léguti fertőzések és meningitisek bakteriológiai diagnosztikája, tuberkulózis mikrobiológiai diagnosztikája
  • 14. A léguti fertőzések és meningitisek bakteriológiai diagnosztikája, tuberkulózis mikrobiológiai diagnosztikája
  • 15. A léguti fertőzések és meningitisek bakteriológiai diagnosztikája, tuberkulózis mikrobiológiai diagnosztikája
  • 16. A léguti fertőzések és meningitisek bakteriológiai diagnosztikája, tuberkulózis mikrobiológiai diagnosztikája
  • 17. Anaerob diagnosztika
  • 18. Anaerob diagnosztika
  • 19. Anaerob diagnosztika
  • 20. Anaerob diagnosztika
  • 21. Mikológiai és parazitológiai diagnosztika
  • 22. Mikológiai és parazitológiai diagnosztika
  • 23. Mikológiai és parazitológiai diagnosztika
  • 24. Mikológiai és parazitológiai diagnosztika
  • 25. Gyakorlat a Medi Skills Lab.-ban
  • 26. Gyakorlat a Medi Skills Lab-ban
  • 27. Konzultáció és gyakorlati vizsga
  • 28. Konzultáció és gyakorlati vizsga

Szemináriumok

A tananyag elsajátításához szükséges segédanyagok

Kötelező irodalom

Pál Tibor (szerk.): Az orvosi mikrobiológia tankönyve, Medicina Könyvkiadó Rt., 2020,ISBN:978 963 226 772 2

Saját oktatási anyag

Előadások a Potepedián megtalálhatóak

Jegyzet

Ajánlott irodalom

Dr. Patrick R. Murray, Dr. Ken S. Rosenthal and Dr. Michael A. Pfaller (eds.): Medical Microbiology, 9th edition, Elsevier Saunders 2020 ISBN9780323673228
Nagy E, Sonnevend Á, Reuter G: Klinikai mikrobiológiai esetismertetések, Medicina, 2016, ISBN: 9789632265490
Ternák G. (szerk.): Az antimikrobás kezelés elmélete és gyakorlata, jegyzet, PTE ÁOK
Falus A., Buzás E, Rajnavölgyi É.: Immunológia alapjai, Semmelweis Kiadó, Budapest 2014, ISBN: 9789633313060
Erdei Anna - Sármay Gabriella - Prechl József (szerkesztők)Immunológia Medicina Könyvkiadó Rt. 2012.ISBN:9789632263700
Szabó Dóra: Az orvosi mikrobiológia alapjai,Semmelweis Kiadó, 2019, ISBN: 9789633314890

A félév elfogadásának feltételei

Legfeljebb 15 % hiányzás megengedett

Félévközi ellenőrzések

-

Távolmaradás pótlásának lehetőségei

Az Intézet ragaszkodik a gyakorlatokon való aktív részvételhez, mivel a mikrobiológiai vizsgálati anyagok vételéhez és kezeléséhez szükséges gyakorlati ismeretek és készségek csak ott sajátíthatók el. Ennek megfelelően a szemeszter elismerésének feltétele, hogy a gyakorlatot mulasztott hallgató gondoskodjon arról, hogy elmaradt gyakorlatát azonos témakörben más csoportnál bepótolhassa.

Vizsgakérdések

A második szemeszter végén a hallgatók írásbeli szigorlatot tesznek. Az írásbeli vizsgára való bocsátás feltétele az utolsó gyakorlaton letett sikeres gyakorlati számonkérés. Az év végi szigorlatra az Intézet a vizsgaidőszakban a vizsgára és utóvizsgákra a TVSZ szerint több alkalmat biztosít.
A szigorlat kérdései mindkét szemeszter anyagát magukba foglalják. A szigorlat anyaga az előadások és gyakorlatok anyaga. Fontos, hogy a szükséges ismeretek gyakran nem lelhetők fel tankönyvekben, illetve kézikönyvekben.
A szigorlati kérdések az 1. és 2. félév anyagából egyaránt készültek.
Az írásbeli vizsga feleletválogatós kérdésekből áll.

Vizsgáztatók

  • Dr. Bátai Istvánné (Dr. Kerényi Monika)
  • Dr. Emődy Levente
  • Dr. Kocsis Béla
  • Dr. Pál Ágnes (Dr. Sonnevend Ágnes Mária)
  • Dr. Pál Tibor
  • Dr. Reuter Gábor Kamilló
  • Zsoldiné Dr. Urbán Edit

Gyakorlatok, szemináriumok oktatói

  • Dr. Bátai Istvánné (Dr. Kerényi Monika)
  • Dr. Fenyvesi Hajnalka
  • Dr. Kocsis Béla
  • Dr. Kovács Krisztina
  • Dr. Lutz Zsolt
  • Dr. Melegh Szilvia Zsóka
  • Dr. Mestyán Gyula
  • Dr. Mikó Éva
  • Dr. Pál Ágnes (Dr. Sonnevend Ágnes Mária)
  • Dr. Pál Tibor
  • Dr. Schneider György József
  • Dr. Tigyi Zoltán