A vese világnapja – március 10.

2022. március 10.

A világ népességének mintegy 10 százaléka, azaz 750 millió ember szenved idült vesebetegségben (chronic kidney disease, CKD), és ebből több mint 2 millió ember részesül vesepótló kezelésben, vagy szorul transzplantációra napjainkban – írja a weborvos.hu.

A különböző kórképekkel együtt járó betegség, ami alattomosan, szinte panasz nélkül jelentkezik, nehezen felismerhető, ezért jelentősen aluldiagnosztizált, holott egy egyszerű vérvétellel és az ún. bGFR-érték rendszeres vizsgálatával a CKD már korai szakaszában könnyen észlelhető lenne – hívja fel a figyelmet a Magyar Nephrológiai Társaság a vese világnaphoz kapcsolódva. A Társaság - az AstraZenecával karöltve - azt a célt tűzte ki, hogy figyelemfelhívással, korai felismeréssel és a kezelési protokoll fejlesztésével 2025-re 20 százalékkal csökkenti a veseműködés pótlását igénylő betegek számát hazánkban.

Magyarországon 1,5 millióra becsülik az idült vesebetegek számát, ezzel a leggyakoribb népbetegségek közé került az elmúlt években. A szomorú adatok mögött elsősorban civilizációs ártalmak állnak, a valós biológiai szükségleteinktől eltávolodó mozgásszegény életmód és a helytelen táplálkozás számos ismert következménnyel jár. A magas vérnyomás és a diabétesz pedig az idült vesebetegség kialakulásában is jelentős szerepet játszik – utóbbi az összes CKD-s eset több mint 50 százalékáért felelős. A kórkép ráadásul több más, hasonlóan veszélyes betegség megjelenéséhez vezethet.

„Azt ajánlanám, hogy rendszeresen kérjük a bGFR-érték vizsgálatát a háziorvostól, a kezelőorvostól, hiszen ennek éppen akkora jelentősége van egészségi állapotunk szempontjából, mint például a koleszterinszintnek” – mondta dr. Wittmann István professzor, a Magyar Nephrológiai Társaság alelnöke. Nem túlzás azt állítani, hogy a korai diagnózis az idült vesebetegség esetében ténylegesen életet menthet, hiszen miközben a kezeletlen kór súlyos, életveszélyes következményekkel járhat, ma már korszerű gyógyszeres terápiával és életmódkezeléssel is lehet segíteni a betegség szinten tartásában és a későbbi állapotromlás megelőzésében.

A cikkből kiderül, hogy az AstraZeneca komoly elkötelezettséget vállal az idült vesebetegséggel kapcsolatos kutatások, hatékony és modern terápiás protokollok és az össztársadalmi edukáció terén is. A vállalat a Semmelweis Egyetemet a cukorbetegség, a CKD és a szívelégtelenség összefüggéseinek további vizsgálatában, valamint a családorvosi praxisközösségeket megszólító komplex oktatási programban segíti, a Pécsi Tudományegyetemmel pedig az idült vesebetegségben szenvedők egészségügyi ellátásának javítása érdekében dolgozik együtt. A cél közös: 2025-re 20 százalékkal csökkenteni a veseműködés pótlását igénylő betegek számát hazánkban.

Forrás:

weborvos.hu

Fotó:

worldkidneyday.org